Hujber Ferit az apósa eltiltaná a gyerekektől

Forrás: RTL Sajtóklub -
Hujber Ferenc drogfogyasztás család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hujber Feri körül egyre csak durvul a helyzet. Már a közvetlen környezete sem nézi jó szemmel amit csinál. 

Az első bizarr esemény az volt, mikor egy tévés interjúban sorra akasztotta ki a műsorvezetőket a viselkedésével. Beszámíthatatlannak tűnt, és furcsaságokat beszélt Jézusról, vallásról, földanyákról. Ezt követően pedig kirobbant a másik botrány is, kábítószerfogyasztás miatt.

Hujber Feri körül egyre csak gyűlnek a viharfelhők Forrás: RTL Sajtóklub

A színész nem tagadja, hogy marihuánát tart otthon, sőt, büszkén tett közzé posztot a közösségi oldalán azzal kapcsolatban, hogy ő minden nap szokott szívni is belőle. Arról is írt az oldalán, hogy mekkora összeggel büntették meg, ám ő ezt nem szándékozik kifizetni.

Sokan csak csendben nézik az eseményeket, de Hujber apósa azonban nem tudja szó nélkül hagyni:

„Felháborító, nem való, a gyerekek közelébe sem engedném" - írja egy ismerős Cintia édesapjának közösségi oldalán, mire az após azonnal reagált:

"A magyar jog szerint nem lehet eltiltani még így sem..." - írta meg a Ripost.

Hujber Feri állítólag már el is költözött otthonról

Hujber Ferenc körül egyre több a felfordulás, amit már a kívülállók is észrevesznek. A Mokkás kirohanása, a kényszerítés vádja és a drogbotrány után állítólag már el is költözött otthonából. Olvass tovább itt...
Börtönre ítélték az ÉNB Lalit alakító Kamarás Norbertethttp://www.life.hu/sztarok/20170831-enb-lali-borton-autobaleset-kamaras-norbert.htmlFelfüggesztett börtönbüntetést kapott az Éjjel-Nappal Budapest szereplője, Lali. Saját hibájából szenvedett autóbalesetet és az utasa is megsérült.TV + Sztárok--Ezért utasította vissza Friderikusz Sándor Hajdú Péter ajánlatáthttp://www.life.hu/sztarok/20170831-friderikusz-sandor-ezert-utasitotta-vissza-hajdu-peter-ajanlatat.htmlHajdú Péter és Friderikusz Sándor a TV2-nél dolgoztak együtt utoljára, ám azóta sokat változott a helyzet. Hajdú az ATV-nél találta meg számításait, és mint kiderült, szerette volna odacsábítani a legendás tévést is, aki nem fogadta el az ajánlatát. Friderikusz most azt is elmondta, hogy miért. TV + SztárokOrigoKellemetlen baki történt Diana esküvőjén http://www.life.hu/sztarok/20170831-ez-a-baki-csuszott-be-diana-eskuvojen.htmlA világ egyik leghíresebb esküvőjét annyi szempár követte nyomon, ahány csillag van az égen. Ám ennek ellenére is sikerült elrejteni az emberek elől valamit a nagy napon. TV + Sztárok--Kellemetlen baki történt Diana esküvőjén http://www.life.hu/sztarok/20170831-ez-a-baki-csuszott-be-diana-eskuvojen.htmlA világ egyik leghíresebb esküvőjét annyi szempár követte nyomon, ahány csillag van az égen. Ám ennek ellenére is sikerült elrejteni az emberek elől valamit a nagy napon. TV + Sztárok--Elképesztően kacér videót posztolt Palvin Barbihttp://www.life.hu/sztarok/20170831-kacer-videot-posztolt-palvin-barbi.htmlMeglepő videót osztott meg közösségi oldalán Palvin Barbi. Szerintünk igazán senki sem érti... TV + Sztárok--Férjhez ment Janicsák Veca - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170831-janicsak-veca-ferjhez-ment.htmlMájusban még a szakításának híre járta be a sajtó, de úgy tűnik, hogy kellett a szerelmeseknek ez a néhány hónap. Janicsák Veca és gyermekének apja összeházasodtak! TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.