Hatalmas balhé tört ki Rúzsa Magdi koncertje után Tatabányán

Rúzsa Magdi verekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tatabányai bányásznapokon lépett fel Rúzsa Magdi, a koncertjét követő buli azonban balhézásba torkollott. A verekedést csak rendőri erővel tudták megfékezni.

"Amikor kinéztem az ablakon 4-5 ember káromkodva ordibált egymással. Az egyik srác ment volna neki a másiknak, alig bírták lefogni. Egy nagy robbanás szerű ablaktörést is hallottam, valamelyik ott parkoló kocsit rongálhatták meg. Aztán síri csend, mert megérkeztek a rendőrök" – mondta a Borsnak egy szemtanú. "Öten-hatan verekedtek a 220-as lépcsőháznál. Az okát nem tudom, de egy srác kapott rendesen. Volt velük egy lány is, próbálta őket szétszedni" – számolt be a részletekről egy fiatal lány a Facebookon. "Ez nem csak a bányásznap miatt van, itt a lépcsőház melletti kisbolt előtt mindig összegyűlnek egy csomóan és csapatosan isznak és kiabálnak. Abszolút nem veszik figyelembe, hogy sokan laknak itt és valaki éjfélkor már aludni szeretne nem az ő visítozását hallgatni. Rendszeres a verekedés és veszekedés" – tette hozzá egy mási lakó.

A lap Gányai Balázstól, a Komárom-Esztergom Megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudta, két, 20 és 22 éves tatabányai kezdte a balhét, amikor egy négyfős társasággal összeszólalkoztak, majd ütésváltásra is sor került. Komolyabban senki nem sérült meg, nyolc napon belüli sérüléseket szenvedtek az érintettek. A balhé kirobbantóit garázdasággal gyanúsítja a rendőrség.

Ilyen X-Faktor-mentor lesz Radics Gigihttp://www.life.hu/sztarok/20170902-ilyen-x-faktor-mentor-lesz-radics-gigi-enekesno.htmlMiután Tóth Gabi elhagyta az X-Faktort, a megüresedett mentorszékbe a Megasztár egykori nyertese, Radics Gigi ült. A mindig mosolygó és kedves énekesnőre szigorú mentorszerep is jutott. De, hogy miképpen hogyan birkózott meg a feladattal, milyen karaktereket keresett és tudott-e kellőképpen szigorú lenni? A life.hu-nak erről beszélt. TV + SztárokOrigoMeghalt Tolvai Reni édesapjahttp://www.life.hu/sztarok/20170902-meghalt-tolvai-reni-edesapja-az-enekesno-a-facebookon-tudatta.htmlTolvai Reni édesapja 52 éves volt. A férfi egy családi nyaraláson lett rosszul, szívroham miatt halt meg. TV + SztárokOrigoBalhé az X-Faktorban: ByeAlex megsértődött mentortársairahttp://www.life.hu/sztarok/20170902-balhe-az-x-faktorban-byealex-megsertodott-mentortarsaira.htmlA 2017-es évad válogatójának egyik szereplője miatt robbant ki a konfliktus az X-Faktor stúdiójában. A srác ByeAlex-hasonmásként állt színpadra, a mentorok - Radics Gigi, Gáspár Laci és Puskás Peti - pedig kijelentették, hogy a produkció Alex Kedvesem című dalára emlékeztette őket. "Ha ez így folytatódik, hazamegyek a g...be. Hagyjatok békén! – fakadt ki ByeAlex a hallottak miatt. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoEgymásnak esett Tóth Gabi és Náray Erikahttp://www.life.hu/sztarok/20170902-egymasnak-esett-toth-gabi-es-naray-erika-verekedos-jelenetben.htmlAhogyan azt a Class FM hallgatói már megszokhatták, nem telhet el Morning Show sztárvendég nélkül. Nem volt ez másképp csütörtök reggel sem, Pataki Zita, Stohl András és Janklovics Péter ezúttal Tóth Gabival beszélgetett. Kiderült, hogy az énekesnő min dolgozik jelenleg és az is, minek köszönhető zenei stílusváltása és milyen hatással volt rá halálközeli élménye.TV + SztárokOrigoSéftanfolyamra sincs pénze Gáspár Beánakhttp://www.life.hu/sztarok/20170902-seftanfolyamra-sincs-penze-gaspar-beanak-bea-asszonynak.htmlAz adócsalási ügy miatt lassan mindenről le kell mondania Gáspár Beának. Nemrég milliókat nyert, ma már a főzőtanfolyamra sincs pénze. TV + SztárokOrigoÍgy szexizik a tengerben Tóth Andi: Videó! http://www.life.hu/sztarok/20170902-tengerben-szexizik-toth-andi.htmlKülönleges videoklip készült Tóth Andi #Black&White című dalához. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.