Sebestyén Balázs úgy vette el Vikit, hogy sosem kérte meg a kezét

esküvő leánykérés Sebestyén Balázs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Balázs tulajdonképpen soha nem kérte meg úgy igazán, felesége Viki kezét. Elmondta, hogy házasodtak össze. 

Balázsék egy váratlan lánykérés szemtanúi lehettek az Erzsébet téri kitelepülésük alkalmával. Az egyik hallgatójuk egyszer csak letérdelt, és egy ország füle hallatára kérte meg a szerelme kezét, aki természtesen igent mondott.

Sebestyén Balázs nem átlagos módon kérte meg Viki kezét Forrás: Facebook/Sebestyén Balázs Hivatalos oldala

A romantikus pillanatok a műsorvezetőket is megindították, ennek kapcsán pedig közöttük is szóba került a házasság, de főleg a leánykérés. Ekkor derült ki, hogy Balázs tulajdonképpen soha nem kérte meg úgy igazán Viki kezét, de ennek ellenére, valahogy mégis csak eljutottak az oltárig:

"Nem volt különösebb lánykérés, Elmentünk a leendő esküvőnk helyszínére, Röjtökmuzsajra, mert addigra már elkezdtem kicsit szervezkedni. Ott mondtam neki, hogy azt szeretném, ha itt lenne az esküvőnk. Viki tulajdonképpen akkor, ott jött rá, hogy ez egy esküvői helyszíni szemlével összekötött lánykérés, aminek nagyon örült. De olyan klasszikus dolog, hogy letérdelek, nem volt. És gyűrű sem, ez nálunk teljesen kimaradt" - írta meg a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.