Steve Buscemi tűzoltóként segített a 9/11-es mentésben

tűzoltó 9/11 Steve Buscemi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Döbbenetes! Nem is tudtuk, hogy a híres színész ennyire önfeláldozó és segítőkész! 

Nem biztos, hogy mindenki ismeri névről Steve Buscemit, de az valószínű, hogy az arcról szinte mindenkinek be tudja azonosítani. Szerepelt a Fargo, A nagy Lebowski, a Kutyaszorító, a Ponyvaregény, az Armageddon és a Maffiózók című filmben is.

Íme, Steve Buscemi. Ugye így már ismerős? HBO

Azt viszont kevesen tudják a színészről, hogy eredeti szakmája szerint tűzoltó, aki a '80-as években a manhattani tűzoltóságnál dolgozott. Az 59 éves sztár persze felhagyott a szakmájával, mikor a színészi pályára lépett, ám továbbra is jó kapcsolatot ápolt az egykori kollégáival.

Ám amikor megtörtént a 9/11-es merénylet, Buscemi visszatért az állomásra, és újból egyenruhás tűzoltóként kezdett tevékenykedni. 12 órás műszakokban dolgozott, és túlélőket keresett a World Trade Center körül.

A tettéről azonban nem nagyon készültek fotók, és nem is szívesen nyilatkozott, mert elmondása szerint nem a hírnévért csinálta, nem akarta nagy dobra verni a dolgot - írta meg az Independent.

Ők a legcsúnyább férfisztárok: Fotók!

A szépség és a tehetség nem mindig jár együtt. Hol egyikből, hol a másikból van több. Összeszedtük azokat a színészeket, akiket egyértelműen a tehetségük és a tudásuk miatt kedvelünk. Olvass tovább itt...

Hajdú Péter közös fotón pózol Francesca Eastwooddalhttp://www.life.hu/sztarok/20170913-francesca-eastwooddal-pozolt-hajdu-peter.htmlKülönleges fotó jelent meg nemrég Hajdú Péter közösségi oldalán: egy híres, amerikai színésznővel pózolt. TV + Sztárok--Vomberg Frigyes ki akar szállni a Séfek Séféből? http://www.life.hu/sztarok/20170913-vomberg-frigyes-ki-akar-szallni-a-sefek-sefebol.htmlEgyre feszültebb a hangulat a Séfek séfe konyhájában, már a tapasztalt séfek idegei sem bírják. Vomberg Frigyes például annyira kiakadt, hogy felkiáltott: "Befejeztem". TV + SztárokOrigoNagy Szimonetta durva dolgokat mesélt Az X-Faktorról http://www.life.hu/sztarok/20170913-dobbentes-reszletek-derultek-ki-az-x-faktorrol.htmlNagy Szimonetta bár azt hitte jók az esélyei, mégis kiesett az X-Faktor műsorából. A fiatal lány azonban állítja, elbántak vele. TV + SztárokOrigoÁbel Anita adásban sírta el magát - Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170913-abel-anita-adasban-sirta-el-magat.htmlElindult a Drágám! Add az életed című sztárvetélkedő legújabb évada, melyben sztárpárok mérik össze tudásukat, bátorságukat. A műsor bővelkedik drámai fordulatokban is, ami bizony a műsorvezetőket is megérinti... TV + SztárokOrigoDemi Lovato leszbikus egy feminista DJ-be szerelmeshttp://www.life.hu/sztarok/20170913-demi-lovato-leszbikus-es-egy-feministaba-szerelmes.htmlNagy meglepetést okozott rajongóinak Demi Lovato, ugyanis egy nővel jelent meg kézen fogva. Úgy tűnik, leszbikus lett az énekesnőből! TV + Sztárok--Kisbabát vár a Groovehouse énekesnője, Judy?http://www.life.hu/sztarok/20170913-kisbabat-var-judy.htmlJudy, a Groovehouse énekesnője férjével együtt szerepel a Drágám! Add az életed című műsorban. Akkor vettük észre, hogy a filigrán sztármamin gyanúsan púposodik a ruha... TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.