Feleségek luxuskivitelben
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azt nem tudni, hogy a Feleségek luxuskivitelben szőke cicababái mióta ismerik egymást, de a történet szerint jó barátságban vannak. Babett, Rita és Dalma azonban úgy tűnik nincsen a legjobb véleménnyel a legfiatalabb szereplőről, Vivienről. Ahogy hárman maradnak, meg is ragadják az alkalmat egy kis - nem éppen jóindulatú - pletykára. 

Mivel nincs jobb dolguk, Babett, Rita és Dalma azzal ütik el az időt, hogy kibeszéljék Vivient. A kínzó kérdés az: vajon miből élhet a szőkeség? Egyikük szerint például abból, hogy jól házasodik.

A műsor szerint egyébként a 26 éves Vivien lakberendezéssel foglalkozik, és már az első adásban örökbecsű kijelentések hagyták el a száját, a legvérlázítóbb talán ez volt: "Hiába hívjuk személyzetnek, attól még ugyanúgy szolgák".

A lányról azt lehet még tudni, hogy hamarosan férjhez megy Fecóhoz, akit ő csak - ki tudja miért - Fecsónak hív. A srácnál nagyobb papucsot még nem láttunk, de Vivien szerint nem arról van szó, hogy a párja nem elég erős egyéniség, hanem, hogy a domináns nőket szereti. Jó.

Kulisszatitkok az Anna&The Barbies zenekarrólhttp://www.life.hu/sztarok/20170930-kulisszatitkok-az-anna-the-barbies-zenekarrol-a-dokumentumfilmjukben.htmlA mozikba került Pásztor Anna zenekarának, az Anna&The Barbies-nak a dokumentumfilmje, amelyből számtalan kulisszatitkot megtudhatnak a rajongók a zenekarról. Többek közt egy olyan mondat is elhangzik az extrém színpadi megjelenéséről is híres zenészektől, hogy ha kell, paradicsommal is szexelnek a színpadon. De hogy pontosan ez mit is jelent, az énekesnőt, Pásztor Annát kérdeztük.TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoHargitai Bea a #Bochkor műsor vendége volthttp://www.life.hu/sztarok/20170930-hargitai-bea-az-atv-bochkor-musor-vendege-volt.htmlAz ATV #Bochkor vendége volt Hargitai Bea, aki elképesztő öniróniával beszélt saját magáról. TV + SztárokOrigoHatalmas melleivel izgatja a férfiakat az Instagramon Mészáros Dóra (18+)http://www.life.hu/sztarok/20170930-hatalmas-melleivel-izgatja-a-ferfiakat-az-instagramon-meszaros-dora.htmlBár Mészáros Dóráról keveset hallani, a követői azért időnként megcsodálhatják pucér testét. TV + SztárokOrigoAutóbalesetet szenvedett Éliás Jr. http://www.life.hu/sztarok/20170930-autobalesetet-szenvedett-elias-jr-zenesz.htmlÉliás Gyula a FEM3 Caféban mesélt a karambolról. TV + Sztárok--Bódi Guszti és Bódi Margó még mindig imádják egymásthttp://www.life.hu/sztarok/20170930-bodi-guszti-es-bodi-margo-zeneszek-meg-mindig-imadjak-egymast.htmlTöbb mint negyven éve vannak a pályán Bódiék, de sem a fellépéseket,sem egymást nem unják. Nemrégiben felújították házukat, Margó pedig hamarosan új fôzôműsorral is jelentkezik. Természetesen a fellépések mellett. TV + Sztárok--Állítják: vissza akarta csábítani az RTL Klub Majkáthttp://www.life.hu/sztarok/20170930-vissza-akarta-csabitani-az-rtl-klub-majkat-de-o-marad-a-tv2-nel.htmlÚgy tudni, Stohl András távozásakor nehezen visszautasítható ajánlattal kereste meg Majkát egykori csatornája az RTL Klub. A műsorvezető azonban úgy döntött, maradt a TV2-nél. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.