Puskás Peti Gáspár Laci ByeAlex Radics Gigi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az idei X-Faktor bővelkedik drámai eseményekben, ám nem a versenyzők, hanem a mentorok miatt. Ezúttal Radics Gigi borult ki.

Idén először, rendhagyó módon a négy mentor nem külön-külön várja versenyzőit a mentorházban, hanem együtt, négyen választják ki azokat a tehetségeket, akik az élő show-ba juthatnak. A csatorna producere elmondta, hogy hosszas egyeztetések után Simon Cowell elfogadta ezt az egyedülálló ötletet, így egy különleges helyzetet teremtve a mentoroknak, akik érzelmeiről ez az évad valójában szól.

X-Faktor, mentorok Forrás: RTL Klub

"Hosszas tárgyalások után Cowell elfogadta az ötletünket, és a világon először Magyarországon kipróbálhattuk ezt a szabályt. Úgy látjuk, ez jót tett a mentoroknak, hiszen ez az évad az ő érzelmeikre épül. Ez a változtatás felszínre hozza a véleményüket, igaz, hogy többet vitáznak, de ezzel még fordulatosabbá teszik a műsort. Komolyan veszik a feladatukat" - ecsetelte a Blikknek Schiwert-Takács László, kreatív producer.

A szabályok értelmében egy mentor a három versenyzője közül csak kettőt választ maga, a harmadikat a többi mentor dönti el, ki legyen. Ebben a helyzetben bántották meg társai Radics Gigit, akinek véleményét semmibe vette Alex és Peti.

"Laci versenyzői közül hármunknak kellett kiválasztanunk egyet, aki az élő show-ba juthat, én arra szavaztam, akiről tudtam, hogy Laci jobban szeretné, de Peti és Alex leszavaztak. Pattanásig feszült perceket éltünk át. Nagyon rosszulesett, hogy Alex és Peti nem vette figyelembe az érveimet, semmibe vették a véleményem! Arra sem voltak tekintettel, hogy Laci hogy döntene. Pedig neki kell majd együtt dolgozni a csapatával. Első pillanattól kezdve nagyon a szívemre vettem és igazságtalannak éreztem a helyzetet. Végül kihátráltam a vitából, csak így tudtam kiállni Laci mellett -mesélte szomorúan az énekesnő."

Sebestyén Ági VV Lórira váltotta Pumped Gabót: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171005-sebestyen-agi-vv-lorira-valtotta-pumped-gabot-foto.htmlHol van már Pumped Gabo és Sebestyén Ági szappanoperába illő románca?! A szőke szexbomba már egy másik realiyt sztárt szeret... TV + Sztárok--Sztárok, akik különös dolgok miatt kerültek börtönbehttp://www.life.hu/sztarok/20171004-hiressegek-akik-furcsa-dolgok-miatt-kerultek-bortonbe.htmlNem is gondolnánk, hogy egyes hírességek milyen furcsa okok miatt kerültek rács mögé. Pedig bőven akadnak érdekességek. TV + SztárokOrigoVivien, a luxusfeleség: "A családom a szegénységből jött fel"http://www.life.hu/sztarok/20171004-felesegek-luxuskivitelben-vivien-interju.htmlJavában dübörög a VIASAT3 a Feleségek luxuskivitelben című műsora, ezért ellátogattunk Vivihez, aki egyébként atlétikában világranglista ötödik és európai ranglista harmadik helyezett volt atlétikában, válogatott futó volt. Vivienék visszanézve az adásokat, leendő férjével azon gondolkodnak, hogy a szőkeség pályát vált és színésznőnek áll. A luxusfeleséget többek közt arról kérdeztük, szerinte a pénz boldogít-e, mennyire trendi ma Magyarországon a gazdagságot mutatni, valamint a kikerülhetetlen kérdés: "Hogy vannak a szolgák?". TV + SztárokOrigoSzilágyi Liliána megmutatta párját: fotó!http://www.life.hu/sztarok/20171004-szilagyi-liliana-megmutatta-parjat.htmlSzilágyi Liliána minden erejével arra készül, hogy a 2020-as olimpián remekül teljesítsen, de úgy tűnik, hogy a szerelem azért még belefér az idejébe! Megmutatta újdonsült párját. TV + SztárokOrigoTeljes káosz alakult ki Nádai Anikó beszélgetős műsorában: videó http://www.life.hu/sztarok/20171004-igy-estek-egymasnak-nadai-aniko-vendegei.htmlIlyenre még soha nem volt példa az Anikó #show történetében. Ordibáltak, verekedtek és egymást szidalmazták a vendégek. TV + SztárokOrigoSchobert Norbi pert nyert a Compact Disco kiadója ellenhttp://www.life.hu/sztarok/20171004-schobert-norbi-pert-nyert-a-compact-disco-ellen.htmlSok évnyi pereskedés után a bíróság kimondta, hogy Schobert Norbert nem követett el jogsértést. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.