64 éves lett Katona Klári! Így nézett ki fiatalon az énekesnő: fotó!

Forrás: Origo -
fiatal Katona Klári születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Katona Klári nemcsak hangjával varázsolta el a rajongókat, hanem megjelenésével is! Nem csoda, hogy mindenki odavolt a ma 64 éves énekesnőért. 

Katona Klári volt ez első, akinek sikerült önálló lemezt kiadni a magyar könnyűzene négy nagy emblematikus énekesnője után. Már 13 évesen elkezdett énekelni, ezért nem is volt soha kérdés, hogy ő ezzel akar foglalkozni. A közönség is hamar felfigyelt rá, már 16 évesen, 1969-ben a tévében énekelt. Rendszeres szereplője lett a külföldi és hazai táncdalfesztiváloknak.

Így nézett ki fiatalon Katona Klári Forrás: Wikipedia/Urbán Tamás

1977-ben jelent meg első nagylemeze, a közönség akkorra már imádta, ami nem csoda. Katona Klári hangjával és megjelenésével is egyből elnyerte a nézők tetszését. Írt neki dalokat Maalek Miklós és Demjén Ferenc is, de szintén dolgozott együtt Presser Gáborral. Később maga írta a szerzeményeit, és énekesnőből műsorvezetővé is avanzsált. Katona Klári október 20-án betöltötte a 64. életévét, habár mapaság már nem szerepel annyit a médiában, rajongói soha nem feledik sem őt, sem örökzöld dalait.

Megölték a The Voice egykori versenyzőjét, San Sreylai-t http://www.life.hu/sztarok/20171020-elhunyt-san-sreylai-a-the-voice-egykori-versenyzoje.htmlTragikus körülmények között hunyt el a The Voice egykori versenyzője, San Sreylai. A fiatal énekesnővel a volt férje végzett. TV + Sztárok--Koós János 45 éve nem látta első feleségéthttp://www.life.hu/sztarok/20171020-koos-janos-45-eve-nem-talalkozott-elso-feleseget.htmlKoós János 45 éve házas, és pont ennyi ideje nem tud semmit az első feleségéről. Azt sem tudja, él-e még. TV + SztárokOrigoHarvey Weinstein nem veszi komolyan a rehabot, és még mindig tagadhttp://www.life.hu/sztarok/20171020-harvey-weinstein-nem-veszi-komolyan-a-rehanot-es-meg-mindig-tagad.htmlA Page Six nevű oldal számolt be arról, hogy Harvey Weinsteint nem veszi komolyan a rehabilitációt. Az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban pedig azt gondolja, hogy összeesküvés áldozata lett. TV + Sztárok--Weinstein-ügy: a Los Angeles-i rendőrség is nyomozást indítotthttp://www.life.hu/sztarok/20171020-weinstein-ugy-a-los-angeles-i-rendorseg-is-nyomozast-inditott.htmlEgy olasz színésznő feljelentése alapján indult nyomozás Harvey Weinstein filmproducer ellen szexuális erőszak miatt - közölte a Los Angeles-i rendőrség csütörtökön. TV + Sztárok--Így élte meg édesanyja elvesztését Tóth Bettina http://www.life.hu/sztarok/20171020-rak-miatt-veszitette-el-az-edesanyjat-toth-bettina.htmlAz X-Faktor fiatal versenyzője már évekkel ezelőtt elveszítette az édesanyját. Most pedig őszintén mesélt a megrázó emlékekről.TV + Sztárok--Elképesztő dolgokat mondott Verebes István a zaklatással vádolt Marton Lászlórólhttp://www.life.hu/sztarok/20171020-elkepeszto-dolgokat-mondott-verebes-istvan-a-zaklatassal-vadolt-marton-laszlorol.htmlAz Egyenes beszéd csütörtöki adásában kérdezték Verebes Istvánt, hogy mit gondol a Sárosdi Lilla nyilatkozatával kipattant zaklatási ügyben. A színésznő először még név nélkül vádolt meg egy ismert magyar rendezőt azzal, hogy zaklatta őt húsz évvel ezelőtt. Tegnap azonban megnevezte Marton Lászlót.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.