Volt párját és barátját is elveszítette Puskás Peti

Puskás Peti
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Előbb volt párja, Kinga halt meg súlyos betegséget követően, majd talán legjobb barátját is elveszítette Puskás Peti. Az X-Faktor mentora, most a Story4 Tv Arckép című műsorában Kadarkai Endrének mesélt a történtekről. 

"Minden ember számára nagy tragédia, ha elveszíti a szerelmét vagy az egyik, ha nem a legjobb barátját. Ez egy olyan dolog, amit még az öcsémmel vagy a hozzátartozóimmal sem szoktam megbeszélni, mert gondolom, nekik is megvan a fájdalmuk ezzel kapcsolatban" - idézi Peti szavait a Blikk. A zenész aki öt évig volt együtt Kingával, elvesztésének fájdalmát éppen legjobb barátjával tudta megbeszélni, aki később szintén elhunyt.

"Nagyon hiányoznak. Füri volt az egyetlen, akivel beszéltem Kingáról, próbáltuk egymást támogatni, és most már nincs ő sem. Azóta sokkal megértőbb lettem, hiszem, hogy jobban kell figyelni a másikra. Nem tudom, hogy lehetett volna-e többet tenni, ezt már nem tudjuk megválaszolni. Már csak egy dolog van, hogy az ember jobban értékelje a másikat és az emberi életet, hogy az mennyire szép dolog, és mennyi szép dolgot tudunk vele szerezni, hogyha igazán akarunk. Ezen az ember nem lesz túl soha, szerintem nem múlik el sohasem.Mindennap és minden helyzetben eszembe jutnak, a jó és a rossz pillanatokban egyaránt. Nem is szabad, hogy elmúljon, az életem részei, tőlük vagyok az, aki vagyok" - tette hozzá.

Forrás: Facebook/X-Faktor

Vicces baki a Sztárban sztár műsorábanhttp://www.life.hu/sztarok/20171023-vicces-baki-a-sztarban-sztar-musoraban-a-szeresd-a-testem-baby-cimu-szam-kozben.htmlJót szórakozhattak a nézők vasárnap este a TV2 Sztárban sztár műsora alatt. A Szeresd a testem baby című szám közben pedig nem csak Majka lett vizes, de szem sem maradt szárazon: a röhögéstól. TV + SztárokOrigoSzópárbajba keveredett Majka és Ördög Nóra férje, Nánási Pálhttp://www.life.hu/sztarok/20171023-szoparbajba-keveredett-majka-es-ordog-nora-ferje-nanasi-pal.htmlAz 50 milliós játszma műsorvezetője, Majka és Nánási Pál nem kímélték egymást a kamerák előtt. TV + Sztárok--X-Faktor: Mézes Norbert és a London Kids esett kihttp://www.life.hu/sztarok/20171022-x-faktor-mezes-norbert-es-a-london-kids-esett-ki-a-masodik-elo-adasban.htmlJövő szombaton már csak 8 versenyző állhat az X-Faktor színpadára. TV + SztárokOrigoInstagramján nosztalgiázik Tóth Vera: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171021-igy-nyerte-meg-a-megasztart-toth-vera.htmlRohan az idő! Már 14 éve, hogy megismerhettük Tóth Vera csodálatos hangját a TV2 tehetségkutatójában, és az énekesnő karrierje azóta is töretlen. TV + Sztárok--A nyilvánossághoz fordult segítségért Szabó Zsófihttp://www.life.hu/sztarok/20171021-a-nyilvanossaghoz-fordult-segitsegert-szabo-zsofi-kiskutyat-talalt.htmlNyíregyházán figyeltek fel egy egyedül kóborgó kiskutyára Zsófiék. Befogadták, és a Facebookon keresztül kezdték keresni a gazdáját. TV + SztárokOrigoSe enni, se aludni nem tud Aradszky László özvegyehttp://www.life.hu/sztarok/20171021-se-enni-se-aludni-nem-tud-aradszky-laszlo-ozvegye-eva.htmlElképesztően lefogyott Aradszky Éva. Az énekes özvegye alig bír enni, a fia és a barátnője próbál gondoskodni róla. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.