Klapka György Vámház körút Klapka Sandy gáz kikapcsolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rájár a rúd Klapka Sandy-ra, aki édesapja ékszerüzletét vette át, annak halála után. 

Először egy illető egy másolt üzlettel akart forgalmat generálni saját cégének, most pedig lekapcsolták a gázt a Vámház körúti boltban...

Klapka Sandy őszintén mesélt a témáról Forrás: TV2

"Átlagos napnak indult, aztán egyszer csak megjelent egy ember az üzletben, aki a gázművektől jött, hogy lekapcsolja a gázt. Kérdeztem tőle, hogy tud-e mondani egy számlaszámot , ami alapján be tudjuk azonosítani, hogy tényleg jogosan jár-e el. Mondta, hogy nem, ő egy alvállalkozó, őt a szolgáltató küldte, őt csak az érdekli, hogy lekapcsolja a fűtést és kész. Mondtam is neki: ehhez aztán gyomor kell uram. Még aznap megtaláltuk az egy darab fizetési felszólítást, amit úgy kaptunk meg, hogy pénteken lett volna egyedül lehetőségünk befizetni, mert hétvégére esett a határideje. A szerelő azt mondta, beszéljek a szolgáltatóval, a szolgáltató azt mondta, beszéljek a szerelővel... Senki nem tudott segíteni, elzárták a gázt, és azt a tanácsot adták, hogy még most szaladjak be a számlával és intézzem el ezt az ügyet személyesen, mert akkor lehet, hogy 24 órán belül visszakapcsolják. Egyből rohantam az ügyfélszolgálatra, ahol több mint három órán keresztül várattak, majd közölték, hogy nem tudok ott fizetni. Ehhez még hozzájön az is, hogy a cégek esetében a visszakapcsolás alacsonyabb prioritású, a lakások vannak előnyben, így senki sem tudja, hogy mikor is lesz újra fűtésünk és mikor lesznek újra biztonságban az antik tárgyaink, mert azoknak sem mindegy, milyen hőmérsékletben vannak" - mesélte mérgesen Sandy a Borsnak.

Mi történt Palvin Barbival? Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171101-mi-tortent-palvin-barbival-foto.htmlAz idei év legdurvább maszkjának díját nálunk a csodaszép modell, Palvin Barbi nyerte. Ő ugyanis olyannyira csúnya lett, hogy ez már művészet...TV + Sztárok--Ki gondolta volna, hogy Havas Henrik is posztolhatná, hogy #metoo?http://www.life.hu/sztarok/20171103-havas-henrik-is-posztolhatna-hogy-metoo.htmlA nyolcvanas években környékezte meg Havast az egyik idősebb férfi kollégája.TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huBörtönbe került a pornósztár, Isabelle Lagace http://www.life.hu/sztarok/20171103-isabelle-lagace-pornosztar-bortonbe-kerult.htmlIsabelle Lagace igen nagy mennyiségű kokaint próbált hajón átcsempészni, de belebukott. Most pedig már hűvösre is került. TV + SztárokOrigo15 éves fiút akart megerőszakolni Kevin Spaceyhttp://www.life.hu/sztarok/20171103-nemi-eroszakkal-vadoljak-kevin-spacey-t.htmlEgyre durvább sztorik kerülnek elő Spacey-ről, ám a legfrisebb híreket nem is lehet ép ésszel felfogni. TV + Sztárok--Egy mexikói színész is szexuális zaklatással vádolta meg Kevin Spaceythttp://www.life.hu/sztarok/20171103-roberto-cavazos-mexikoi-szinesz-is-szexualis-zaklatassal-vadolta-meg-kevin-spaceyt.htmlEgy mexikói színész is szexuális zaklatással vádolta meg Kevin Spacey Oscar-díjas amerikai színészt, miután egy másik színésztársa, az amerikai Anthony Rapp hasonló esetről panaszkodott egy interjúban, és Spacey nyilvánosan bocsánatot kért Rapptől.TV + Sztárok--Sztárok, akik szekta tagjai voltak: Winona Rydertől Michelle Pfeifferighttp://www.life.hu/sztarok/20171103-sztarok-akik-szekta-tagjai-voltak-winona-rydertol-michelle-pfeifferig.htmlSok sztárnak van tapasztalata a különböző szektákkal. Egyesek gyerekkorukban nevelkedtek furcsa közösségekben, mások felnőttként léptek be egy-egy gyülekezetbe, de egyikük sem profitált belőle túl sokat. Ők szerencsések, mert ki tudtak kerülni a szekta bűvköréből: Michelle Pfeiffer, Winona Ryder, de még Joaquin Phoenix is volt tagja valamilyen egyesületnek. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.