Elindult az Ázsia Expressz nevű új celebverseny a TV2 csatornáján

TV2 Ázsia Expressz Ázsia Express celebek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
November 7-én elinult az Ázsia Expressz nevű sztárvetélkedő, ami 4 országon és 5000 km-en át teszi próbára hazai hírességeinket.

7 sztárpár vállalta azt az életre szóló kalandot, amit az Ázsia Expresszben élhettek át. A hírességek arra vállalkoztak, hogy

napi egy dollárból 4 országon és 5000 km-en keresztül teljesítik a küldesüket.

Berki Krisztián is tagja a csapatnak, ő a Viszkis néven elhíresült Ambrus Attila párja. Ördög Nóra, a műsor háziasszonya ebben a produkcióban nem a megértő és kedves anyuka szerepét tölti be, ahogy más műsorokban megszokhattuk tőle. Ezúttal kemény és fegyelmezett arcát mutatja, éppen ezért még a Berkivel is szembeszállt, amikor az próbálkozott egy kicsit könnyíteni a saját versenyhelyzetén.

Nóri minden sztár telefonját, pénzét eltette a verseny megkezdése előtt. Berki eleinte bókkal pórbálta enyhíteni a sztámami szívét, ám gyorsan megadta magát, ugyanis rájött, hogy ebben a műsorban ő is csak egy szereplő a sok közül, akire ugyanúgy vonatkoznak a szabályok, mint a többiekre.

"Hol a pénz? Vedd elő! Most!" - utasította Nóra Krisztiánt.

Az Ázsia Expresszt keddtől péntekig este 19 órától láthatják.

ÉNB Alexa is távozik az Éjjel-nappal Budapestbőlhttp://www.life.hu/sztarok/20171108-alexa-is-tavozik-az-ejjel-nappal-budapestbol.htmlÉNB Alexa, aki jelenleg az X-faktor háttérműsorát vezeti, távozik a nagysikerű sorozatból. TV + Sztárok--Dolák-Saly Róbert szerint megölték az édesapjáthttp://www.life.hu/sztarok/20171108-dolak-saly-robert-szerint-megoltek-az-apjat.htmlDolák-Saly Róbert állítja, nem volt véletlen az édesapja halála: megölték. TV + Sztárok--Demcsák Zsuzsa az RTL KLub képernyőjén tér visszahttp://www.life.hu/sztarok/20171108-demcsak-zsuzsa-az-rtl-klubon-tunik-fel-ujra.htmlDemcsák Zsuzsa visszatér a képernyőre. Egy tőle nem megszokott szerepben láthatjuk majd. TV + SztárokOrigoGápár Győző verset írt a NAV-rólhttp://www.life.hu/sztarok/20171107-gapar-gyozo-verset-irt-a-nav.htmlGyőzike a NAV-nak való tartozását és egy aranyozott luxusautót fogalalt versbe.TV + SztárokOrigoDurva dolgok derültek ki Pumped Gabórólhttp://www.life.hu/sztarok/20171107-dobbenetes-reszletek-derultek-ki-pumped-gabo-eleterol.htmlPumped Gabo mostanában nem túl népszerű, hiszen egy mozdulattal tette tönkre a párkapcsolatát és a Somával való barátságát is. Sebestyén Ági most őszintén mesélt a részletekről. TV + SztárokOrigoKiderült: fontos dologra készíti fel Katalin hercegnőt új asszisztense, Catherine Quinnhttp://www.life.hu/sztarok/20171107-fontos-dologra-kesziti-fel-katalin-hercegnot-uj-asszisztense-catherine-quinn.htmlKatalin hercegnő előző személyi asszisztense, a 33 éves Rebecca Deacon idén márciusban távozott a posztjáról. A nő Katalin barátnője is volt, hat éven keresztül elválaszthatatlanok voltak. Az új személyi titkár azonban teljesen más, mint fiatal elődje volt.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.