Így él most Monica Lewinsky, aki Bill Clinton szeretőjeként vált ismertté

Forrás: AFP/Staff -
Monica Lewinsky Bill Clinton szerető
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Monica Lewinsky csupán 22 éves volt, amikor egy nap arra ébredt, hogy egy egész világ ismeri a nevét és pocskondiázza őt, amiért kiderült, hogy szexuális jellegű kapcsolata volt Bill Clintonnal. Érthető, hogy Monica eltűnt a nyilvánosság elől, de most előállt és elmondta, mivel is foglalkozik mostanában. 

Monica Lewinsky összesen kilencszer létesített szexuális jellegű kapcsolatot Bill Clintonnal, amelyet egyik fél sem akart a nyilvánosságra hozni, végül azonban mégis kiderült az afférjuk. Monica kolléganője ugyanis felvette, ahogy a nő az esetekről beszámolt neki, így tagadni sem volt érdemes, hogy Clinton és a fiatal gyakornok között nemi kapcsolat volt. A szereplők eleinte mégis megpróbálták...

Bill Clinton és Monica Lewinsky a botrány idején Forrás: AFP/Staff

"Nem volt szexuális kapcsolatom azzal a nővel" - mondta akkor Clinton, de végül minden részlet kiderült, Monicának pedig olyan dolgokat kellett kiállnia a következő hónapokban, amiket senkinek sem lehetne kívánni.

Szinte minden ember őt pocskondiázta az interneten és az utcán,

a megjelenésétől kezdve a viselkedésén át egészen a múltjáig mindent kiderítettek és kritizáltak. Monica az elmúlt években a lehetőségekhez képes próbált normális életet élni, de meg kellett birkóznia azzal, hogy ettől a bélyegtől ő már soha nem fog szabadulni. Ha már azonban neki ezt el kellett tűrnie úgy döntött, megpróbál másoknak segíteni, és harcol a terrorizálás és az erőszak minden formája ellen.

Nem tudnám megszámolni, mennyi borzalmas dolgot mondtak az emberek nekem az interneten,

Daily Star

Megszólalt Bill Clinton egykori szeretője

Monica Lewinsky több év hallgatás után újra beszélt a Bill Clinton egykori amerikai elnökkel folytatott viszonyáról. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!
A leszbikus színésznő állítólag meg akarja akadályozni a leleplező könyv megjelenéséthttp://www.life.hu/sztarok/20171117-a-leszbikus-szineszno-megakadalyzona-a-leleplezo-konyv-terjedeset.htmlA leszbikus magyar színésznőről szóló könyvet sokan szeretnék elolvasni, de szerzője szerint veszélybe került az iromány terjedése: azt állítja, hogy a színésznő és stábja próbálják megakadályozni, hogy a történet elterjedjen. TV + SztárokThinkstockTóth Vera megható sorokkal emlékezett Somló Tamásra születésnapjánhttp://www.life.hu/sztarok/20171117-toth-vera-somlo-tamasra-emlekezett-szuletesnapjan.htmlSomló Tamás már több mint egy éve nincs az élők sorában, de szerettei és rajongói szívében örökké élni fog. A zenész születésnapján is megemlékeznek róla, Tóth Vera megható sorokkal tisztelgett előtte. TV + Sztárok--Koós János reagált a vádakra: hülyeség, amit állít kolléganőjehttp://www.life.hu/sztarok/20171117-koos-janos-reagalt-a-vadakra-hulyeseg-amit-allit-kolleganoje.htmlMátrai Zsuzsa énekesnő állítja, előre lehetett tudni, ki nyeri az évtizedekkel ezelőtti táncdalfesztiválokat. Koós János máris reagált: szerinte nem így történt. TV + Sztárok--Barátai sem látogathatják a kórházban Szaxi Maxit, a Dolly Roll zenészéthttp://www.life.hu/sztarok/20171117-baratai-sem-latogathatjak-a-korhazban-fekete-gyulat-szaxi-maxit.htmlLánya kérésére még a barátai sem látogathatják a rehabilitációs intézetben Szaxi Maxit, azaz Fekete Gyulát. TV + SztárokOrigoHujber Feri füvezés miatt kapott bírságát kifizettékhttp://www.life.hu/sztarok/20171117-hujber-feri-fuvezes-miatt-kapott-penzbunteteset-kifizettek.htmlHujber Ferire pénzbírságot szabtak ki marihuána fogyasztása és birtoklása miatt, de a színész határozottan kijelentette, hogy nem fog fizetni. Ezzel a börtönbüntetést is kockáztatta, de szerencséjére erre nem fog sor kerülni: van valaki, aki szívén viseli a színész sorsát. TV + SztárokOrigoHúszan vádolják a londoni Old Vic színházban szexuális zaklatással Kevin Spaceythttp://www.life.hu/sztarok/20171116-huszan-vadoljak-a-londoni-old-vic-szinhazban-szexualis-zaklatassal-kevin-spaceyt.htmlAz Old Vic színházból húsz személy vádolta meg szexuális zaklatással Kevin Spaceyt - közölte csütörtökön a tekintélyes londoni teátrum vezetése, amely egyúttal bocsánatot kért, hogy az intézményben ilyesmi megeshetett.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.