Varga Miklós fia is szerepelni fog a Sztárban sztár + 1 kicsiben: videó!

Varga Miklós Sztárban sztár +1 kicsi Varga Szabolcs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Varga Miklós nagyon büszke mindkét gyermekére, hiszen az ikrek nagyon tehetségesen énekelnek. Először Vivien, most pedig Szabolcs is megcsillogtathatja a tudását. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, a legutóbbi Sztárban sztár + 1 kicsi-t Pál Dénes és Varga Vivien nyerték meg, akik a fináléban Presser Gábor és Király Linda szerepébe bújtak egy produkció erejéig. Akkor egy exkluzív interjút is adott Dénes a Life.hu-nak, melyből kiderült, hogy az énekes szerint mi volt a sikerük kulcsa.

A műsor következő évadában pedig Vivien ikertestvérét, Varga Szabolcsot is láthatjuk majd, aki saját bevallása szerint Vivi hatására vágott bele az éneklésbe. Elmondta, hogy ő korábban nem volt olyan könnyen nyíló alkat, de ahogy újra és újra látta színpadra lépni a tesóját, ő is kedvet kapott hozzá.

A híres édesapa, Varga Miklós nagyon büszke a csemetéire, pedig próbálta őket lebeszélni az énekesi pályáról. De a tehetség hamar utat tört magának. Hamarosan a tévéképernyőkön is megpillanthatjuk Szabolcsot, akinek Vastag Tamás lesz a párja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.