Újra megműtötték Judyt - Ez volt a 36. műtétje

Judy műtét autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét megműtötték Judyt, a Groovehouse énekesnőjének súlyos autóbalesete óta ez volt a 36. műtétje.

Judy 19 évvel ezelőtt szenvedett szörnyű autóbalesetet, amelyben arca súlyosan roncsolódott. Azóta időnként kés alá kell feküdnie és hetente kontrollra járnia. A mostani immár a 36. műtétje volt, a beavatkozást pedig mindig ugyanaz az orvos végzi rajta.

„A bal arcomon egy korábbi műtét során keletkezett egy viszonylag szembetűnő dudor, azon javított az orvosom, és mivel a szemem is megereszkedett, azt is korrigálta" – mesélte az énekesnő a Story magazinnak.

Nagyon jól kijön Balázs szüleivel, szívből szeretik egymást Forrás: Facebook

Judy, aki nem titkolja, párjával már nagyon szeretnének egy újabb kisbabát, elárulta azt is, hogy mennyire megváltoztatta őt a balesete. Mint mondja, korábban gyakran sírt, de most már igyekszik kizárni a negatív gondolatokat, újra képes szépnek látni magát és azt sem bánja különösképpen, ha felszalad rá néhány kiló.

"Szerelmes lettem" - Cuki fotót posztolt Liluhttp://www.life.hu/sztarok/20171130-szerelmes-lettem-cuki-fotot-posztolt-lilu.htmlTündéri fotót osztott meg követőivel Lilu, a műsorvezető egy kiskutyát tart a kezében. TV + SztárokOrigoMegmutatta 8 hónapos kislányát Som-Balogh Edina - Tündéri fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171130-megmutatta-8-honapos-kislanyat-som-balogh-edina-tunderi-foto.htmlMegmutatta 8 hónapos kislányát Som-Balogh Edina: a színésznő egy tündéri fotót osztott meg közösségi oldalán. TV + Sztárok--Helyiek állítják: megjelent Akasztón Stadler József szellemehttp://www.life.hu/sztarok/20171130-helyiek-allitjak-megjelent-akaszton-stadler-jozsef-szelleme.htmlAlig pár napja temették el Stadler Józsefet, a helyiek most állítják: Akasztón megjelent a vállalkozó szelleme. TV + Sztárok--Édesapját gyászolja Hozsó, a Kozmix együttes tagjahttp://www.life.hu/sztarok/20171130-edesapjat-gyaszolja-hozso-a-kozmix-egyuttes-tagja.htmlBorzasztó tragédia történt néhány hete a Kozmix együttes billentyűsével, Hozsóval: elvesztette édesapját. TV + SztárokOrigoSzebeni István a Facebookon kér segítségethttp://www.life.hu/sztarok/20171130-szebeni-istvan-musorvezeto-a-facebookon-ker-segitseget.htmlSzebeni István a Facebookon kért segítséget a követőitől, szeretné, ha összefognának és adakoznának egy daganatos betegséggel küzdő kisfiúnak. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoBrad Pitt ráeszmélt, hogy hiba volt elhagynia Jennifer Anistonthttp://www.life.hu/sztarok/20171129-brad-pitt-raeszmelt-hogy-hiba-volt-elhagynia-jennifer-anistont.htmlAzok a rajongók, akik mindig is abban bíztak, hogy egyszer újra egymásra talál Brad Pitt és Jennifer Aniston, most újra reménykedhetnek egy kicsit: állítólag a színész rájött, mekkora hibát követett el akkor, amikor Angelina Jolie mellett döntött. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.