Celeb vagyok, ments ki innen! Pintér Tibor Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Addig-addig nyomult Pintér Tibor Tóth Andira, hogy a két szék közül a pad alé esett. A fiatal énekesnő is elutasította, és barátnője sem kér belőle a továbbiakban. 

Szakított Pintér Tiborral barátnője, Friderika, tudta meg a Blikk. A lány annyira kiakadt azon, hogy a jelenleg Dél-Afrikában tartózkodó színész meg akarja hódítani a Celeb vagyok, ments ki innen! másik versenyzőjét, Tóth Andit, hogy távollétében kitette Tenya szűrét.

Fotó: Polyák Attila - Origo

"Nyáron, a Nemzeti Lovasszínház egyik debreceni előadásán ismerkedtek össze. Friderika Hajdúnánáson él, de amint elkezdtek ismerkedni, egyre többet járt Budapesten, nagyon oda volt Tiborért. Bízott benne, így amikor az utazás előtt megjelent az újságban, hogy Tenyának tetszik Tóth Andi, úgy gondolta, ez csak a show része. Aztán ahogy követte a műsort, egyre egyértelműbbé vált számára, a színész valóban érdeklődik a fiatal énekesnő iránt. Friderika nagyon megbántódott, és kijelentette, véget vet a kapcsolatnak. Néhány napja a Facebook-oldalán is átállította a kapcsolati státuszát egyedülállóra" – árulta el a pár egyik ismerőse a lapnak, és hozzátette, a lány a múlt hét vége óta folyamatosan csalódásról és megcsalásról szóló mondatokat posztol az oldalára.

Minderről azonban Pintér Tibor egyelőre még nem tud, hiszen az RTL Klub valóságshow-jába semmilyen külső információ nem juthat be, de amikor hazajön, szembesülnie kell tettei következményeivel.

Tóth Andi családja aggódik Pintér Tibor közeledése miatthttp://www.life.hu/sztarok/20171205-toth-andi-csaladja-aggodik-pinter-tibor-kozeledese-miatt-a-celeb-vagyok-ments-ki-innen-musorban.htmlAhogy írtunk róla, Pintér Tibor a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplője rámozdult játékostársára, a 19 éves Tóth Andira. A lány szülei nincsenek elragadtatva. TV + SztárokOrigoZuhanyzás közben leste meg Kabát Peti Tóth Andithttp://www.life.hu/sztarok/20171202-zuhanyzas-kozben-leste-meg-kabat-peti-toth-andi.htmlPintér Tibor után Kabát Peti is szemet vetett Tóth Andira a dzsungelben. TV + SztárokOrigoMár a lakásában meggyilkolhatták VV Fannithttp://www.life.hu/sztarok/20171205-mar-a-lakasaban-meggyilkolhattak-vv-fanni.htmlLapinformációk szerint a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László, már korábbról ismerte a lányt, szoros érzelmi szálak fűzték hozzá. TV + Sztárok--Közúti balesetek történtek, fák dőltek ki Nógrád megyébenhttp://www.life.hu/news/20171202-kozuti-balesetek-tortentek-fak-doltek-ki-nograd-megyeben-idojaras.htmlAz intenzív havazás miatt kilenc balesethez riasztották a tűzoltókat Nógrád megyében csütörtökön. Az időjárás a vasúti közlekedést is nehezítette, főleg a megye déli és nyugati részén - tájékoztatta a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.News--Ezt tanácsolja Jáksó László a karácsonyi készülődéshezhttp://www.life.hu/karacsony/uzenet/20171202-ezt-tanacsolja-jakso-laszlo-a-karacsonyi-keszulodeshez-szervezni-kell.htmlJáksó László a Life.hu-nak arról beszélt, régebben az utolsó percben készült a karácsonyra, de ma már másképp csinálja ÜzenetRTLKLUBMár a lakásában meggyilkolhatták VV Fannithttp://www.life.hu/sztarok/20171205-mar-a-lakasaban-meggyilkolhattak-vv-fanni.htmlLapinformációk szerint a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László, már korábbról ismerte a lányt, szoros érzelmi szálak fűzték hozzá. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.