Sztárok, akik nem voltak szerencsések 2017-ben: Mel B-től Kendall Jennerig

2017 Anna Faris Faye Dunaway Kendall Jenner Warren Beatty Mel B szívás Shia LaBeouf
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már mindenkit megérintett az új év szele, hiszen nem sok van már hátra 2017-ből. Ilyenkor szokás számba venni, hogy mik történtek az elmúlt esztendőben, egyes sztárok azonban nem szívesen emlékeznek erre vissza. Sokuknak volt ez az év inkább a pokol, mint a mennyország: Mel B, Faye Dunaway, vagy Shia LaBeouf is inkább felejtene. 

Shia LaBeouf

Shia LaBeouf Forrás: Lionsgate

A sztár nem tud túljutni alkoholproblémáján, emiatt pedig folyton bajba keveredik. Idén is letartóztatták, méghozzá nyilvános részegség miatt, de ő nem hagyta annyiban. Elkezdett kötekedni az őt igazaltató rendőrökkel. Csakn agy nehezen sikerült bevinni őt, de ott a színész tovább folytatta az őrjöngését: közölte a rendőrökkel, hogy pokolra fognak kerülni, különösen az amelyik fekete. Az egész esetet videóra vették, a sztár pedig - ki tudja hányadszorra – bocsánatot kért a viselkedéséért.


Kendall Jenner

Kendall Jenner Forrás: Getty Images

A szintén modellkedő celebcsemete éppen az egyik megbízása miatt került a figyelem középpontjába, csak nem úgy, ahogy azt szerette volna. Minden vágya volt, hogy egyszer szerepeljen egy Pepsi-reklámban, ami meg is adatott, csakhogy a kisfilm ezer sebből vérzett. A modell egy tüntető tömeghez csatlakozott a koncepció szerint, majd a rendőrsorfal egyik tagjának kezébe nyomott egy kólát: kész, probléma letudva. A reklám senkinek nem tetszett, kezdve azzal, hogy a tüntetések általában komolyabb dolgokért folynak, egészen addig, hogy egyszerűen nézni is kínos volt. Kendall persze bocsánatot kért, a Pepsi pedig visszavonta a reklámot.


Mel B

Melanie B Forrás: Getty Images

Az énekesnő számára nem sok jót tartogatott 2017, ugyanis szinte végig őrült csatározásban volt a férjével. Mel B 8 évig volt Stephen Belafonte felesége, vagy inkább kiszolgáltatottja, mire fel merte emelni a férfi ellen a hangját, és úgy döntött, elválik. Stephen azonban nem hagyja magát, így lett az övék minden idők egyik legmocskosabb válása. Megcsalás, bántalmazás, rágalmazás: ezek csak néhány pontjai a válópernek, ami előreláthatóan nagyon hosszan el fog húzódni.


Anna Faris

Anna Faris Forrás: Getty Images

A színésznő még tartja magát, de az biztos, hogy a 2017-es év a veszteségei kezdetét jelzik. Chris Pratt és ő ugyanis elválnak. 8 év házasság után ért véget a kapcsolatuk éppen akkor, amikor Chris igazán sikeres lett Hollywoodban...Nagyon úgy tűnik, hogy ez is közrejátszott a válásban, vagyis Chris számára már nem elég egy olyan színésznő, mint Anna.

Warren Beatty és Faye Dunaway

Warren Beatty és Faye Dunaway Forrás: AFP/Mark Ralston

Warren Beatty és Faye Dunaway csak a körülmények áldozatai, mégis az ő nevükhöz kötődik sajnos már mindörökké az Oscar-gála legnagyobb bakija. A legjobb film díjának kiosztásakor ugyanis rossz borítékot kaptak, így a Kaliforniai álom című filmet olvasták be győztesként. A produkció szereplői már mind felsorakoztak a színpadon, és megkezdték a köszönőbeszédeket, amikor kiderült, hogy hiba csúszott a gépezetbe, ugyanis ezt a díjat a Holdfény kapta...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.