Halálközeli élményen van túl Bono, a U2 énekese

Forrás: AFP/Mike Theiler -
Bono U2 halálközeli élmény énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Döbbenetes dolog derült ki nemrég a U2 énekeséről: halálközeli élményben volt része. 

Év elején azért írtunk az együttesről, mert egy brit származású gitáros plágiummal vádolta a U2-t, illetve Bonót. Paul Rose azt állította, hogy az ír együttes ellopta Nae Slapping című dalának egyes elemeit, amikor inspirációt keresett az Achtung Baby című 1991-es albumához. A plagizált elemek az album The Fly című sikerszámában köszönnek vissza a brit dalszerző szerint, és többmilió dolláros kártérítést akar.

Bono szűkszavúan mesélt a halálközeli élményéről Forrás: AFP/Mike Theiler

Most azonban egy mély interjú készült a zenekar énekesével, aki nagyon sok mindenről mesélt a Rolling Stones magazinnak. Többek között a december 1-én megjelent új albumukról (Songs of Experience) is, melynek felvétele során Bono majdnem életét vesztette.

Mint kiderült, az 57 éves világsztárnak halálközeli élménye volt, de részleteket nem akar elárulni az esetről:

"Nem igazán akarok róla beszélni. Ez mindenkivel megtörténik legalább egyszer az élete során. Pszichés vagy fizikai formában, de bekövetkezik. Velem fizikailag történt meg, és az élményeimet, a drámai pillanatot bele is építettem az új album tematikájába" - mondta a híres zenész a magazinnak.

Sztárok, akiktől 2017-ben búcsúztunk: Klapka György és Fábián Juli sincs már köztünkhttp://www.life.hu/sztarok/20171222-sztarok-akiktol-2017-ben-bucsuztunk.htmlSajnos nem csak jót tartogatott a 2017-es év, szomorúságból is kijutott. Sok kiváló, nagy művésztől kellett elbúcsúznunk, akiknek a hiányát még jó ideig érezni fogjuk. Mindegy, hogy hirtelen vagy hosszú küzdelmek után, idősen vagy tragikusan fiatalon távoztak, a veszteség, az veszteség, és meg sokáig fájni fog. TV + Sztárok--Luxusautóval fotózták le Gáspár Győzőthttp://www.life.hu/sztarok/20171229-luxusautoval-fotoztak-le-gaspar-gyozot-a-hosok-teren.htmlGáspár Győző nem titkolja, szereti a szép kocsikat, ezúttal a belvárosban fotózkodott egy luxusautóval. Azt egyelőre nem tudni, kié a járgány. TV + Sztárok--Karácsonykor sem ment haza Mata Ricsi, szülei nagyon aggódnak értehttp://www.life.hu/sztarok/20171229-karacsonykor-sem-ment-haza-mata-ricsi-szulei-nagyon-aggodnak-erte.htmlNagyon aggónak szülei Mata Ricsiért, a 16 éves fiú a gyámhatóság engedélyével elköltözött otthonról, hogy karrierjét egyengesse. TV + SztárokOrigoEgy szakítás miatt fogyott le Baukó Évahttp://www.life.hu/sztarok/20171229-egy-szakitas-miatt-fogyott-le-bauko-eva-vv-eva.htmlBaukó Éva elárulta, bomba alakját egy se veled, se nélküled kapcsolatnak köszönheti, a kapcsolat ugyanis annyira megviselte, hogy közben alaposan lefogyott. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huPécsi Ildikó eldöntötte, kibékül-e Pártos Csillávalhttp://www.life.hu/sztarok/20171229-pecsi-ildiko-eldontotte-kibekul-e-partos-csillaval.htmlElképzelhető, hogy Pécsi Ildikó és Pártos Csilla peren kívül megegyeznek, ez azonban nem jelenti azt, hogy a 77 éves színésznő meg is bocsát egykori menyének.TV + Sztárok--Itt az igazság: Nádai Anikó elárulta, szakítottak-e Aurelióvalhttp://www.life.hu/sztarok/20171228-nadai-aniko-elarulta-szakitottak-e-aurelioval.htmlTegnap röppent fel a hír, hogy VV Aurelio és Nádai Anikó már nincsenek együtt. Anikó a közösségi oldalán tisztázta a helyzetet. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.