Élőben szurkoltak Kozma Orsinak tündéri ikerlányai

ikrek óvoda Kozma Orsi Sztárban sztár +1 kicsi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nézőtéren élőben szurkoltak Kozma Orsinak gyönyörű ikerlányai a Sztárban sztár +1 kicsi legutóbbi adásában.

Lassan 4 évessé cseperednek Kozma Orsi ikerlányai. Anna és Sára hétről hétre nagyon szorít édesanyjának, aki partnerével, Ádám Botonddal a Sztárban sztár +1 kicsi című műsorban szerepel. A kicsik már hetek óta kérlelték szüleiket, hogy egyszer hadd lehessenek ott az élő adásban és a stúdióból szurkolhassanak. Eddig azonban az énekesnő úgy vélte, túl sokáig tart a műsor, másnap pedig korán kell kelni az óvoda miatt. Ezúttal azonban eleget tett lányai kérésének, akik rettentő boldogok voltak, hogy egy kicsit a műsor részesei lehetnek.

Nagyon jól bírták. Fotózkodtak a kis kedvenceikkel. Ádám Boti az első számú, de nagyon szerettek volna Malaczkó Annával, Zöldi Larával is közös képet. Illetve Till Attilával, Tóth Gabival. Fodor Elizától rettentően odavoltak, Sára meg is jegyezte, milyen szépen, tisztán énekelt. Úgy hívták, hogy a hercegnő. Nagyon jó a hallásuk, a férjem elmesélte, milyen okos kritikákat fogalmaztak meg a produkciókról." - árulta el a Borsnak az énekesnő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.