Indul Zalatnay Cini pere: ennyit követel az énekesnő

Forrás: Facebook/Mokka -
Zalatnay Cini baleset per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zalatnay Sarolta szeretett volna peren kívül megegyezni az érdi bevásárlóközponttal, ahol 2016 őszén balesetet szenvedett, de nem sikerült. Cini már bíróságra betenni a lábát, de úgy tűnik, nem lesz más választása.

Korábban négy millió forinotot követelt Zalatnay Sarolta a baleset miatt kiesett jövedelmei pótlásaként, de mivel nem sikerült megegyeznie az angol tulajdonú céggel, ezért már nyolc millió forintot szeretne kapni. Az énekesnőnek eltört hat bordája és víz került a tüdejébe, amikor legurult az érdi pláza egyik lépcsőjén. Cini két hetet töltött kórházban.

"Egy évig szenvedtem a baleset miatt, és még mindig előfordul, hogy légszomjam van és szúr az oldalam. Szerettem volna egy életre elfelejteni azt a szót, hogy bíróság, de nincs más választásom, perre kell mennem. Nem sikerült ugyanis megegyezni a céggel, pedig még a lányom, Niki is próbált segíteni, tárgyalt a cég angliai központjában, de hiába" - mondta Zalatnay a Blikknek.

Mivel Cini sokáig nem tudott fellépést vállalni, sok pénztől esett el, ezt szeretné visszaszerezni. A bevásárlóközpont nem vitatja a baleset tényét, de úgy gondolják, hogy nem felelősek érte.

"Létezik egy kormányrendelet, amely előírja az üzemeltetési feltételeket, például a lépcsők olyan kialakítását, hogy azok ne legyenek balesetveszélyesek. Ez a lépcső azonban az volt, a feltehetően a csúszásmentesítés érdekében használt, de nem körültekintően kiválasztott ragacs miatt, amelybe ügyfelem lába beleragadt és emiatt történt a súlyos baleset" - nyilatkozta Cini ügyvédje, dr. Lichy József.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.