Dombóvári Istvánt választották a legszexibb magyar pasinak

szexi szavazás Dombóvári István pasi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, ki az ország legszexibb pasija, és a végeredmény sokakat meglepett.

Néhány hete indította el azt a szavazást az RTL Klub, amelyben az ország legszexibb pasiját keresték. Bárki szavazhatott, a jelöltek pedig el is indították saját kis kampányukat. Dombóvári István, aki az egészet poénnak vette, lelkesen buzdította követőit, hogy szavazzanak rá. Dombit állítólag még Sebestyén Balázs is felkarolta, így nem is csoda, hogy végül a humorista lett a befutó.

Dombóvári István, aki olyan neveket előzött meg a szavazáson, mint például Lengyel Tamás, Istenes Bence, Nagy Ervin és Szabó Győző, a Borsnak elmondta, rendkívül jól szórakozott a szavazáson.

Az, hogy mellém állt az ország, és nem hagyták, hogy ne én nyerjem meg, nagyon nagy dolog. Nem tudjuk, hogy mi a szexi. Az, amit sugall nekünk a világ, a divatlapok, az újságok, a filmek? Azok a férfiak mind ugyanúgy néznek ki. Ecsetre fésült haj, kortól független favágószakáll és évszaktól független nyaksál. Mindenki úgy akar más lenni, hogy pont úgy néz ki. Ha ez a szexiség, akkor nem vagyok az. De ha azt nézzük, hogy engem mindig szeretett valaki, mindig bejöttem valakinek. Hogy húszéves koromtól egyetlen napot nem töltöttem párkapcsolat nélkül, mert mindig volt, akinek én voltam a szexi. Ha így nézzük, akkor az is lehet, hogy komolyan gondolták. Őszintén, mi lett volna abban a pláne, ha a szexi férfi szavazást egy szexi férfi nyeri?" – nyilatkozta a humorista, aki nemrég elárulta, hogy közel 15 éve vágyik gyerekre.

Végre papirom van arról, hogy szexi vagyok! Köszönöm nektek! #pistivagyokmentskiinnen #kisembernagygonddaljar

Dombóvári István (@dombipisti) által megosztott bejegyzés,

32 évvel fiatalabb párjával vadul csókolózva kapták le Dennis Quaid-ethttp://www.life.hu/sztarok/20180124-32-evvel-fiatalabb-parjaval-kaptak-le-dennis-quaidet.htmlÚgy tűnik, nem jelent problémát a korkülönbség Dennis Quaid és barátnője számára: a pár a köztük lévő 32 év ellenére is nagyon boldog együtt. TV + Sztárok--Istenes Bence kiakadt: így reagált a kritikákrahttp://www.life.hu/sztarok/20180124-istenes-bence-kiakadt-igy-reagalt-a-kritikakra.htmlReagált Istenes Bence azokra a negatív kommentekre, amelyeket azután kapott követőitől, hogy közzétett családjáról egy pucér, pancsolós fotót. TV + Sztárok--Őszintén vallott válásáról Várkonyi Andrea - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180123-oszinten-vallott-valasarol-varkonyi-andrea.htmlVárkonyi Andrea azelőtt volt férjnél, hogy összejött Bochkor Gáborral. Egykori párjával összesen 7 évig voltak házasok. A műsorvezető most őszintén vallott válásáról. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoKiderült: kislányt hord a szíve alatt ÉNB Majahttp://www.life.hu/sztarok/20180123-kislanyt-hord-a-szive-alatt-enb-maja.htmlTerhesfotózáson vett részt az Éjjel-Nappal Budapest korábbi szereplője, Cséffalvay Dorka, aki végre elárulta, kislányt vagy kisfiút hord-e a szíve alatt. TV + SztárokOrigo12 évvel fiatalabb pasiba szerelmes Naomi Campbellhttp://www.life.hu/sztarok/20180123-12-evvel-fiatalabb-rapperbe-szerelmes-naomi-campbell.htmlA nála 12 évvel fiatalabb rapperrel, Skeptával jár a szupermodell Naomi Campbell. A párt nemrég egy buliban látták együtt. TV + Sztárok--Biszexuális drogbárónőt alakít Catherine Zeta-Jones - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180122-biszexualis-drogbaronot-alakit-catherine-zeta-jones-video.htmlIgen forró jeleneteket tartalmaz a Cocain Godmother című film előzetese, amelyben Catherine Zeta-Jones egy biszexuális drogbárónőt alakít. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.