Oszter Sándort alkoholistának nevezte bűntársa:"Ittasan nem mindig tudta kontrollálni a cselekedeteit."

Forrás: Facebook -
bűntárs alkoholizmus Oszter Sándor alkoholista
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy azt a Life.hu is megírta, Oszter Sándor ötödrendű vádlottja egy befolyással üzérkedéses ügynek, melyért  4 év börtönbüntetést is kiszabhatnak rá, ha bebizonyososodik bűnössége. Az ügy negyedrendű vádlottja szerint a színész sokat iszik és olyankor nem ura a cselekedeteinek.

A szóban forgó férfi a közelmúltban már megvádolta azzal a sztárt, hogy bántotta feleségét: ezt a színész és párja is azonnal cáfolták. Ezúttal pedig arról mesélt, hogy Oszternek gondjai vannak az alkohollal.

Nem csillapodnak a kedélyek Oszter Sándor körül, sőt! Forrás: Facebook

"Réges-régen látszódott rajta, hogy mentális problémái vannak. Ittasan nem mindig tudta kontrollálni a cselekedeteit. Van az a szint, ami már teljes mértékig elvette az eszét. Fogalma nem volt, hogy mi zajlik körülötte. Ez volt számomra az a mélypont, amire azt mondtam, hogy ez tényleg egy emberi tragédia. Képzeljék el a szituációt, hogy én, akivel együtt dolgozik éveken keresztül, felkeresem őt, és egyik nap még megismer, máskor egy teljesen másik emberrel kever össze." - mesélte Keserű, írta meg a Blikk.

"Mindenki várta a bukását, mert ez jól jön ki, hogy na, itt van, és akkor bírókat próbált megvesztegetni. Szó nincs erről, egy alkoholista ember, aki összevissza beszélt a telefonban. Ha ezt komolyan veszik, akkor szerintem nagyon súlyos ítéletek várhatók. Ha viszont meglátják azt, hogy ő nem volt képben, és vele együtt rántott mindnyájunkat, akkor véleményem és reményeim szerint toleráns lesz a bíróság."

Természetesen a lap megkereste Oszter Sándort is, aki tagadta a vádakat.

"Nem vagyok alkoholista!

Nem tagadom, előfordult, hogy ittam, de ki nem? Sosem voltam beszámíthatatlan tőle. De az, hogy problémám volt az itallal, baromság, ráadásul két éve egy korty alkoholt sem ittam. Idegileg is kikészít ez az ügy, az ügyvédem megteszi a szükséges jogi lépéseket" - válaszolta keserűen a sztár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.