aplasztikus vérszegénység Oltári csajok (sorozat)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy véletlennek köszönheti az Oltári csajok színésznője, legalábbis a karektere, Karola, hogy felfedezték a betegségét. A nő aplasztikus vérszegénységben szenved, ráadásul a hagyományos gyógymódok mellett csak romlik az állapota. 

Karola azonban nem hajlandó beszélni senkinek betegségéről: egyedül munkatársa és barátnője, a középső Erdész lány, Hajni tud a dologról: aki azonban észrevette, a nő nem szedi a gyógyszereit, ugyanis bízik benne, hogy egy alternatív gyógymód mellékhatások nélkül okoz javulást nála.

Mi az aplasztikus vérszegénység?

A csontvelői, vérképzésben szereplő őssejt betegsége, amely a vérben valamennyi alakos elem (vérlemezke, vörösvérsejt, fehérvérsejt) hiányával, és elégtelen vérképzéssel jár. A betegség súlyos formája kezelés nélkül az élettel összeegyeztethetetlen. Az aplasztikus vérszegénység lehet veleszületett vagy szerzett. Kialakulásának oka leggyakrabban ismeretlen. Ezekben az esetekben feltételezhető, hogy autoimmun folyamat eredményezi, amely során a szervezet a csontvelői őssejt ellen ellenanyagokat termel és ez vezet az őssejt pusztulásához. A betegség leghatásosabb kezelése a csontvelőátültetés. Kezelés nélkül a betegség általában 6 hónapon belül halállal végződik fertőzés vagy vérzés miatt.

Frontálisan karamboloztak az Éjjel-nappal Budapest sztárjaihttp://www.life.hu/sztarok/20180126-frontalisan-karamboloztak-az-ejjel-nappal-budapest-sztarja.htmlKét autó karambolozott frontálisan Pusztaszabolcson. Információink szerint az egyik kocsiban az Éjjel-Nappal Budapest több szereplője ült.TV + Sztárok--Nemi erőszakkal vádolja David Copperfieldet egy korábbi tinimodellhttp://www.life.hu/sztarok/20180126-nemi-eroszakkal-vadolja-david-copperfieldet-egy-korabbi-tinimodel.htmlNemi erőszakkal vádolta meg David Copperfieldet egy nő, aki azt állítja, hogy az amerikai illuzionista elkábította és megerőszakolta őt az 1980-as évek végén.TV + Sztárok--75 éves férfit szeret a Korhatáros szerelemben Cserpes Laurahttp://www.life.hu/sztarok/20180126-75-eves-ferfit-szeret-a-korhataros-szerelemben-cserpes-laura-tv2.htmlLili (Cserpes Laura) kétségbeesetten hívta fel Esztert (Kovács Patrícia), mert kiderült, hogy újdonsült vőlegényének családja megpróbálja szétszakítani őket. Mikor kiderült, miért akadtak ki Lajos gyerekei, Eszternek elakadt a szava. TV + Sztárok--Kiderült, a testéből élt az Oltári csajok Szilviájahttp://www.life.hu/sztarok/20180126-kiderult-a-testebol-elt-az-oltari-csajok-szilviaja-rtl-2.htmlNagy bajban van Szilvia, az Oltári csajok szépségszalonjának tulajdonosnője. TV + Sztárok--Nekik kellett távozniuk Hosszú Katinka és Shane Tusup cégébőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180120-nekik-kellett-tavozniuk-hosszu-katinka-es-shane-tusup-cegebol-iron-corporation.htmlAhogy megírtuk, a házaspár a minap az Iron Lady Arcanum képregénysorozatot is megszüntette, amely sokak kedvence volt, de különösen Shane-nek volt a szíve csücske. Katinka és Shane ezt követően közleményt adott ki. TV + SztárokOrigoA pénz miatt kellett meghalnia VV Fanninakhttp://www.life.hu/sztarok/20180117-a-penz-miatt-kellett-meghalnia-vv-fanninak-uj-nyomon-a-rendorseg.htmlKorábban arra gyanakodott a rendőrség, hogy feltételezett gyilkosa féltékenységből ölhette meg VV Fannit. A legújabb információk szerint azonban az ok teljesen más: méghozzá a pénz. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.