Így fest most Beri Ary, a Szerelem első vérig egykori Fügéje

Beri Ary Szerelem első vérig
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szinte nem volt olyan kamaszlány, aki a 80-as évek végén ne lett volna szerelmes Beri Aryba. A Szerelem első vérig sztárja azonban később eltűnt, önpusztító életet élt. Öt évvel ezelőtt, egy szívroham után azonban letette az alkoholt és a cigit, kvázi új életet kezdett. Most a TV2 Mokkájának a vendége volt és terveiről mesélt. 

Berencsi Attila már 50 éves elmúlt és szinte rá sem lehet ismerni. Az egykori rajongók azonban hangolódhatnak, mert Beri Ary 30 év után újra színpadra áll, és olyan dalokat is játszanak, amik még kalózfelvételeken sem terjedtek.

Beri Ary nem titkolta, voltak kemény és nehéz időszakok az életében, mikor szívinfarktust kapott és otthona sem volt. Ma már rendbe jött az élete, nagyon tehetséges festőművész és zenész és most készül egy nagy koncertjére. Úgy tudjuk nem nősült meg és gyerekei sem születtek, de magánéletéről sem szeret beszélni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.