Állítják: Gyurta Dániel szakított Cserpes Laurával

2018.02.07. 11:25

Gyurta Dani és Cserpes Laura kapcsolata másfél év után ment tönkre, de egyelőre egyikük sem nyilatkozott a szakításról. A jelek azonban arra utalnak, hogy Gyurta Dani volt az, aki véget vetett a románcnak. 

Gyurta Dániel és Cserpes Laura kapcsolata másfél év után ért véget, de még egyik fél sem nyilatkozott a szakításról. Csupán a pár egyik ismerőse erősítette meg a hírt, amit sem Laura sem Dani nem tagadott. Részletek azonban nem derültek ki arról, hogy mi is vezetett a kapcsolat végéhez, csak annyi derült ki, hogy egy ideje már voltak problémáik, amin a sok munka sem segített.

Amikor még minden rendben voltForrás: Instagram/cserpeslaura

Mindketten hallgatásba burkolóztak, de a Bors szerint egyértelmű, hogy Laurának fáj jobban a szakítás, hiszen az ő közösségi oldalát lepték el szomorú fotók, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nem ő volt az, aki véget vetett a románcnak. Ezt mondta legalábbis a lapnak nyilatkozó szakértő. "Egy párkapcsolatban valamelyik fél mindig jobban szeret, mint a másik. Ha szakításra kerül a sor, ő nagyobbat is sérül. Ez a gyász és az elköszönés folyamata is lehet, de az is, hogy reménykedik a folytatásban, és még nem sikerült elfogadnia a tényt: valami véget ért. Ez megérintheti a fiút, ha nem volt elég biztos a döntésében, de az is lehet, hogy idegesíti, vagy abszolút helyén kezeli a dolgot" - mondta Gelsei Bernadett párkapcsolati specialista. 

Gyurta DánielCserpes Lauraszakítás