A rendőrség lezárta a nyomozást: Nótár Maryt nem tartotta fogva a menedzsere

fogvatartás Nótár Mary menedzser
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nótár Mary azt állította, hogy menedzsere erőszakkal tartotta őt fogva, ebben az ügyben zárta le most a nyomozást a rendőrség: erre jutottak.

Nótár Mary és menedzsere között annyira elmérgesedett a viszony, hogy ügyük bíróság elé került. Az énekesnő azzal vádolta menedzserét, hogy anyagi károkat okozott neki és erőszakkal fogva tartotta házában, a menedzsere azonban ezeket tagadja és azt állítja, Nótár Mary leszbikus, és sosem volt terhes.

Nótár Maryt nem tartotta fogva menedzsere? Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A több állítást tartalmazó ügy egyik részére már pontot tettek a hatóságok: megszüntette a rendőrség a Lakatos Róbert menedzser ellen zajló nyomozást, melyet az énekesnő állítólagos fogva tartása miatt indítottak. "Bűncselekmény hiányában megszűnt végre ez a csúnya ügy. Nagyon nagy elégtétel ez a családunkna"- mondta a Borsnak Lakatos Róbert, az énekesnő korábbi menedzsere. Azt is elmondta, hogy négyszer hosszabbították meg a nyomozást.

Lakatos Róbert még nem nyugodhat meg: Nótár Mary és ügyvédje nem adja fel Forrás: www.skyforcenet.com, Facebook/Nótár Mary

"

A fiamat annyira mélyen érintette lelkileg az eset, hogy emiatt egy évre felfüggesztette a tanulmányait,

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.