Sebestyén Ágnes Hajdú Péter kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajdú Péter egyedülálló, de ennek nem kell így maradnia, kiderült, hogy a celebvilágból is lenne jelentkező: Sebestyén Ági bevallotta, hogy neki bejön a műsorvezető.

Pumped Gabo egykori barátnője jelenleg egyedülállóként keresi az igazit. Nem ment el a kedve az ismerkedéstől annak ellenére sem, hogy rövid időn belül két csalódás is érte: Pumped Gabóval is szakított, ahogy véget ért a kapcsolata VV Lórival is. Ági azonban nem adja fel, sőt van egy híresség, akivel szívesen összejönne: HAjdú Pétert például nem utasítaná vissza.

Hajdú Péter bejön Sebestyén Áginak Forrás: Facebook

Nagyon érdekes módon a Gabóval éppen szakítottam, és egy nagyon letargikus állapotban voltam, amikor a barátnőm felhívott, hogy megy Horvátországba nyaralni. Hajdú Peti is ott volt ezen a nyaraláson, és ott ismerkedtem meg vele. Éppen Sarka Katával szakított. Két bánatos ember ott volt egymás mellett, de nem volt köztünk semmi. Sajnos nagyon ki volt Kata miatt" – mondta Sebestyén Ági a 24.hu-nak. Elárulta, hogy nem utasítaná vissza, ha Peti próbálkozna nála.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.