rendező Holnap tali sorozat kirúgás felmondás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kirúgták a Holnap tali! rendezőjét, Radnai Márkot, mire a főszereplők azonnal felmondtak. A sorozat nélkülük fog folytatódni.

Radnai Márk a privát Facebookján adta közzé a hírt, miszerint váratlanul, indoklás nélkül kirúgták. Mint írja, 240 rész után, 14 hónap után váltak meg tőle úgy, hogy azóta még a producer sem hívta fel őt. Kirúgásának híre az egész stábot megdöbbentette, olyannyira, hogy a munkatársak és az alkotótársak fel is mondtak a produkciónál - számolt be róla a 444.

Az egyik főszereplő, Stoics Alexandra az Instagramon reagált a hírre.

A főszereplők közül mi mind nagyon szeretjük Márkot, és teljes támogatásunkat fejeztük ki, más-más formában. Nagyon sajnáljuk a kialakult helyzetet, de mi mindig egy család maradunk! Én személy szerint nem folytatom a forgatást, annak ellenére, hogy imádom csinálni. Ettől függetlenül a sorozat folytatódik. Nagyon fog és fogtok hiányozni!" – írta a fiatal színész.

Ebből tehát kiderült, hogy a sorozat nem szűnik meg, folytatódik, csupán a szereplők cserélődnek ki szinte teljesen.


Friss: Az MTVA közlemányt adott ki, amiben a sorozat gyártója megköszönte Radnai Márk eddigi munkáját. Azt írják, a szerződésük tavaly év végén lejárt, és mivel nem tudtak megegyezni a folytatást illetően, nem hosszabbították meg azt. A szereplőgárda nem mondott fel, egy színész kivételével mindenki maradt az ötödik évadra.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.