D. Nagy Lajos nem kezd szólókarrierbe, továbbra is koncerteznek a Bikinivel

Forrás: MTI/Mohai Balázs -
Bikini zenekar zene család koncert turné D. Nagy Lajos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az utóbbi időben többen a Bikini zenekar végét jósolták, a frontember, D. Nagy Lajos azonban cáfolta a híreket. Bár jár szólóestekre és újabban műfordításra adta a befejét, azt mondja: a színpadról viszik majd a temetőbe.

"Biztosítok mindenki: ha rajtam múlik, úgy végzem, mint Frank Sinatra, aki a nyolcvanas éveiben járt, amikor megkérdezték tőle, nem akarja-e már abbahagyni. Ő visszakérdezett: És akkor mit csinljak? Úgy halt meg Las Vegasban, hogy a két fellépése közti szünetben ledőlt egy kicsit pienni - és soha többé nem ébredt fel. Szerintem engem is színpadról visznek majd a temetőbe" - mondta a Story magazinnak adott interjújában D. Nagy Lajos, a Bikini énekese, akiről az utóbbi időben több pletyka is szárnyra kapott.

Nem áll le a Bikini, tele a naptáruk Forrás: MTI/Mohai Balázs

Olyan is felbukkant az utóbbi időben, aki apjának, de olyan is, aki fiának vallja magát, D. Nagyéknál a pletykák azonban nem okoznak családi viszályokat. A Bikini rajongóit mostanában egy ezeknél is megrendítőbb hír tartotta lázban, ugyanis azt rebesgették, hogy feloszlik a zenekar, D. Nagy Lajos pedig szólókarrierbe kezd. Azt mondja: tényleg ad egyszemélyes koncerteket, de csak akkor, amikor olyan helyre hívják őket, ahol a teljes zenekar nem tudna fellépni. Ilyenkor ő indul útnak egy akusztikus gitárrral.

Újabban egyébként műfordításra is adta a fejét. Barátai unszolására fordított le egy könyvet, majd egy kiadónak is megtetszett a stílusa, három könyvre kapott megbízást az angolul, spanyolul, németül és olaszul is beszélő énekes. De mindenkit megnyugtatott: már a Bikininek is tele van a naptára.

Félelmetes titkot árult el Dianáról egykori komornyikja, Paul Burrellhttp://www.life.hu/sztarok/20180301-felelmetes-titkot-arult-el-dianarol-egykori-komornyikja-paul-burrell.htmlDiana egykori komornyikja, Paul Burrell elárulta, a hercegné nem sokkal tragédiája előtt autójával balesetezett. TV + Sztárok--Katalin hercegné ezzel lepi meg az édesanyját, Carole-t anyák napjánhttp://www.life.hu/sztarok/20180301-katalin-hercegne-ezzel-lepi-meg-az-edesanyjat-carolet-anyak-napjan.htmlKülönleges ajándékokra vágyik anyák napjára Katalin hercegné édesanyja, Carole, aki már egy kívánságlistát is készített gyermekeinek. TV + Sztárok--Elárulta születendő gyermekének nemét Nyári Diahttp://www.life.hu/sztarok/20180301-elarulta-szuletendo-gyermekenek-nemet-nyari-dia.htmlJanuár végén jelnetette be Nyári Dia, hogy kisbabát vár. Most pedig a Story magazinnak azt is elárulta, hogy kisfiút vagy kislányt hord a szíve alatt.TV + Sztárok--Alig marad idejük egymásra: Janza Kata és párja kapcsolatuk nehézségeiről vallotthttp://www.life.hu/sztarok/20180301-alig-marad-idejuk-egymasra-janza-kata-es-parja-kapcsolatuk-nehezsegeirol-vallott.htmlJanza Katának és fiatal párjának, Pesák Ádámnak mostanában nehézségekkel kell megküzdeniük, de próbálnak minden akadályt leküzdeni. TV + SztárokOrigoEzt fogja csinálni a tévézés után Várkonyi Andreahttp://www.life.hu/sztarok/20180301-ezt-fogja-csinalni-a-tevezes-utan-varkonyi-andrea-pszichologus.htmlVárkonyi Andrea már tudja, mihez kezdene akkor, ha befejezné a tévézést: pszichológus lenne. Jelenleg épp szakdolgozatát írja. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoBaukó Éva szakított szerelmével, botrányhősnő mivoltát is okolja amiatt, hogy nem talál párthttp://www.life.hu/sztarok/20180228-bauko-eva-szakitott-szerelmevel-botranyhosno-mivoltat-is-okolja-amiatt-hogy-nem-talal-part.htmlSzakított szerelmével Baukó Éva, az elválás okának a sok veszekedést látja, amiben szerepet játszott Éva botrányhős mivolta és a médiában való szereplés is. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.