Rengetegen támadják Pál Évát, nehezen viseli a történteket

Forrás: Facebook/Neoton Familia rajongói oldal -
visszatérés anyagi gondok Pál Éva Neoton Família
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Anyagi nehézségekkel küzd Pál Éva, a Neoton egykori énekesnője, de mint mondja, nem ezért szeretne visszatérni a zenei életbe.

Mint arról korábban már beszámoltunk, úgy döntött, megpróbálkozik a visszatéréssel Pál Éva, a Neoton egykori tagja. Nem örül ennek azonban mindenki, Csepregi Éva és Végvári Ádám ezt egyáltalán nem tartja jó ötletnek. Azóta kiderült, Pál Éva anyagi problémákkal küzd, de mint mondja, ő nem emiatt szeretne visszatérni.

Tizenkét év óta élek ilyen körülmények között, mert két svájci frank kölcsönünk van. Emiatt nem nagyon sikerült tovább lépni, a fiam pedig iskolába járt, nem tudott dolgozni, így én voltam az egyetlen, akinek ezt meg kellett oldani. De azt fontos megjegyeznem, hogy az elmúlt harmincegynéhány év alatt én sosem panaszkodtam. És elsősorban egyáltalán nem ezért akartam visszatérni, hanem azért, mert olyan emberek szóltak nekem, akik számomra nagyon fontosak. Sajnos vannak rosszindulatú emberek, akik rosszul reagálnak le bizonyos dolgokat. Jelenleg az alapokat készítik nekem, amikkel majd fel tudok lépni. Egyelőre még nem sok van kész, és addig nem akartam kiállni a színpadra, pedig már most futottak be felkérések." – mesélte az ACNewsnak az énekesnő.

Pál Éva, a Neoton egykori énekesnője most visszatérne Forrás: Facebook/Neoton Familia rajongói oldal

Pál Éva elárulta, korábban fiával egy idős néni ápoltak és gondoztak, az ő házában élnek most. Növényboltot és trafikot vezetett, de üzletei csődbe mentek.

Nagyon megviselnek lelkileg a történtek, a rengeteg támadás, ami engem ér az utóbbi hetekben. Hatalmas gyűlölet hullám van felém. De nem akarok igazságtalan lenni, mert sokan állnak azért mellettem is, és ez segít. Olyan vádak érnek, amikre nem is szabad reagálnom. Le vagyok tiltva, mert bármit teszek vagy mondok, mindig vannak olyan emberek, akik ebbe ügyesen belekapaszkodnak." – nyilatkozta.

2 hónap után megszűnik Friderikusz Sándor rádióműsorahttp://www.life.hu/sztarok/20180310-2-honap-utan-megszunik-friderikusz-sandor-musora.html2 hónap után megszűnt Friderikusz Sándor rádióműsora a Music FM-en. TV + Sztárok--A közösségi oldalon akadt ki Varga Feri és Balássy Bettyhttp://www.life.hu/sztarok/20180309-a-kozossegi-oldalon-akadt-ki-varga-feri-es-balassy-betty-koncert-elmarad.htmlKiakadt Varga Feri és Balássy Betty, ugyanis a beleegyezésük nélkül törölték néhány koncertjüket arra hivatkozva, hogy a terhes énekesnőnek nem tesz jót, ha babával a hasában „ugrál" a színpadon. TV + SztárokOrigoA színpadon érte baleset Puskás Peti öccséthttp://www.life.hu/sztarok/20180309-a-szinpadon-erte-baleset-puskas-peti-occset-the-biebers.htmlPuskás Peti elárulta, az egyik The Biebers koncerten a testvére akkorát esett, hogy azt hitte, mindenét eltörte. Szerencsére azonban nem történt nagyobb baj. TV + Sztárok--Evan Rachel Wood drámai vallomása: így erőszakolták meg kétszer ishttp://www.life.hu/sztarok/20180309-evan-rachel-wood-dramai-vallomasa-igy-eroszakoltak-meg-ketszer-is.htmlEvan Rachel Wood a nyilvánosság előtt vallott arról, hogy korábban kétszer is megerőszakolták. TV + SztárokOrigoBudapesti szemüvegboltba tévedt be Antonio Banderas: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180309-budapesti-szemuvegboltba-tevedt-be-antonio-banderas-video.htmlÚj filmjének forgatása miatt ismét Budapesten tartózkodik Antonio Banderas, aki ezúttal egy szemüvegboltba látogatott el. TV + Sztárok--Egy nő állítja, Ed Westwick 2 napig szexrabszolgaként tartotta őt fogvahttp://www.life.hu/sztarok/20180309-egy-no-allitja-ed-westwick-2-napig-szexrabszolgakent-tartotta-ot-fogva.htmlAz utóbbi időben többen is megvádolták szexuális zaklatással a Gossip Girl sztárját, Ed Westwicket, most azonban egy nő még ennél is súlyosabb váddal hozakodott elő, állítja, hogy a színész 48 órán keresztül gyakorlatilag szexrabszolgaként tartotta őt fogva. TV + Sztárok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.