Nagy feladat előtt áll a rákbeteg Székhelyi József

Forrás: Origo -
rák Székhelyi József
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Énekes szereppel tér vissza a színpadra a rákbeteg Székhelyi József. A színésznél tavaly diganosztizáltak tüdődaganatot.

Székhelyi József igen kimerítő kemoterápiás kezelésen van túl, de egy pillantig sem hagyta el magát, játszotta tovább prózai szerepeit. Most azonban egy zenés darabot is elvállalt. Úgy érzi, hogy megbirkózik a szereppel.

Székhelyi József már énekes szerepet is vállal Forrás: Origo


"Kemény időszakon vagyok túl, de ebben a szakmában nem engedhetem meg, hogy beteg legyek. A szerető családom mellett ott van a hivatásom, amely olyan mértékű fegyelmet és akaraterőt követel, hogy nincs esélye a ráknak velük szemben. Amikor kiderült a betegségem, tudtam, hogy nem hagyhatom cserben a közönséget, és mivel Mr. Green és Halpren sem rákos, én sem lehettem az a színpadon. Kicsit aggódtam – mivel Karak szerepe jóval ugrabugrásabb, tán énekelni is kell benne –, hogyan fogok visszatérni ebbe a szerepbe, de szerencsére gond nélkül ment minden a próbákon. Reméljük, élesben sem lesz ez másképp szombat délelőtt"
- mesélte a Blikknek Székhelyi József.

Bár a színész nagyon jól érzi magát, sokat javult a kedélyállapot és az egészsége, elmondta, hogy a vérképe még nem az igazi: "Orvosaim elhárították a közvetlen életveszélyt, ami az elmúlt hónapokban fenyegetett, így már látom a gyógyulásom és talán az alagút végét is! Jelenleg kicsit rossz a vérképem, túl kevés vörösvérsejtem van, de erre is megvan a megfelelő gyógymód, amit kiváló szakemberek segítségével egész biztos átvészelek majd."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.