Majka dalait még mindig nem játsszák a rádiók, de az arénát megtöltötte

zene rádió koncert Majka Aréna Curtis teltház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Telházas volt az arénában Majka koncertje, a jegyek pillanatok alatt elfogytak, azonban a rádiók még mindig nem játsszák a dalait. Most nem akar ezen keseregni, örül sikereinek. 

"Még mindig eufórikus állapotban vagyok. Köszönöm mindenkinek, aki eljött, ennél nagyobb bizonyosság nekem nem kell arról, hogy jó úton járok. Büszke vagyok magamra" - mondta a Borsnak Majka, aki a hétvégén az arénában adott telházas koncertet. Tizennégyezren hallgatták, ahogy Curtis-szel rappel, mégsem játsszák dalait a rádiók.

Korábban aktívan kampányolt azért, hogy az ő számai is eljussanak a hallgatókhoz, de nemcsak magáért, hanem például Tóth Veráért is kiállt. Azt mondja, ma már ez nem annyira érdekli mint akkor, inkább örül elért sikereinek.

A koncertre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, de a VIP páholyban Majka felesége, Hajnalka és kisfiuk, Marián is ott bulizott, a kétéves Olivér még otthon aludta át édesapja nagy estéjét.

Cicciolina az ország arca szeretne lenni, hogy vonzza a turistákathttp://www.life.hu/sztarok/20180320-cicciolina-az-orszag-arca-szeretne-lenni-hogy-vonzza-a-turistakat.htmlImázsfilmet forgatna és a kaszinókban is fogadná a vendégeket Cicciolina, aki úgy gondolja, alkalmas lenne arra, hogy Magyarország arca legyen. Több lehetőségre is nyitott, hogy boldoggá tehesse hazáját, ami nagyon hiányzik neki. TV + Sztárok--Lagzi Lajcsi büntetőpere szerdán kezdődik, gyerekei miatta választják a jogi pályáthttp://www.life.hu/sztarok/20180320-lagzi-lajcsi-buntetopere-szerdan-kezdodik-gyerekei-miatta-valasztjak-a-jogi-palyat.htmlGalambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi büntetőpere szerdán kezdődik, miután évekkel ezelőtt mocsai birtokán és a nevéhez köthető Boglárka Apartmanban illegális gáz-, áram- és vízvételezés jeleire bukkantak a szolgáltatók emberei. Lajcsi azt mondja: gyerekei miatta választják a jogi pályát, rájöttek, hogy fontos a társadalmi szerepvállalás. TV + Sztárok--Suzy Cortez fehérneműs videót töltött fel közösségi oldalárahttp://www.life.hu/sztarok/20180320-suzy-cortez-fehernemu-videot-toltott-fel-kozossegi-oldalara.htmlA Miss Bumbumként híressé vált Suzy Cortez többször megörvendezteti rajongóit szexi fotókkal Instagram oldalán, most azonban egy videót töltött fel magáról. TV + Sztárok--Meghan Markle félmeztelen fotóival zsarolja a királyi családot egy portálhttp://www.life.hu/sztarok/20180320-meghan-markle-felmeztelen-fotoival-zsarolja-a-kiralyi-csaladot-egy-portal.htmlTopless felvételekkel zsarolja a királyi családot egy hírportál. A felvételek állítólag Meghan Markle-ről készültek, de valódiságuk még kérdéses. Harry herceg perre vinné a dolgot. TV + Sztárok--Hódi Pamela vallomása: "Sok évig elnyomásban éltem"http://www.life.hu/sztarok/20180320-hodi-pamela-vallomasa-sok-evig-elnyomasban-eltem.htmlHódi Pamela Várkonyi Andrea műsorában mesélte el, hogyan érezte magát Berki mellett.TV + Sztárok--Cynthia Nixon, a Szex és New York sztárja indul New York állam kormányzói tisztségéérthttp://www.life.hu/sztarok/20180320-cynthia-nixon-a-szex-es-new-york-sztarja-indul-new-york-allam-kormanyzoi-tisztsegeert.htmlCynthia Nixon, a Szex és New York című sorozat egykori sztárja hétfőn bejelentette, indul New York állam kormányzói tisztségéért - írta a BBC hírportálja.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.