John Travolta musical film Grease akkor és most Olivia Newton-John
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pontosan 40 éve mutatták be a Grease-t, ebből az alkalomból most utánajártunk, mi történt azóta a szereplőkkel.

John Travolta

Sorsfordító volt John Travolta életében a Grease, onnantól kezdve sorra kapta a jobbnál jobb felkéréseket különböző hollywoodi filmekhez. Láthattuk őt a Pulp Fictionben, a Hajlakkban, az Ál/Arc-ban és a Szóljatok a köpcösnek! című filmekben is. Ami a magánéletét illeti, három gyermeke született Kelly Prestontól, fia, Jett azonban 16 éves korában tragikusan elhunyt.

John Travolta 16 éves fiát vesztette el Forrás: LARRY BUSACCA

Olivia Newton-John

A gyönyörű szőke színésznő ma már 64 esztendős és karrierje során 4 Grammy-díjat is besöpört. Kétszer volt házas, van egy 32 éves nagylánya, és az évek során kétszer is sikerült kigyógyulnia rákos betegségéből.

Stockard Channing

A Betty-t alakító Stockard Channing a stáb legidősebb tagjának számított: bár diákot alakított, a valóságban már elmúlt 30. A ma már 76 éves színésznő több sorozatban is feltűnt, egyik szerepéért még Emmy-díjat is kapott. Négyszer ment férjhez, de mind a négyszer elvált.

Stockard Channingre szinte rá sem lehet ismerni Forrás: Getty Images

Jeff Conaway

A Grease egyik fenegyereke, Jeff Conaway a film hatalmas sikere után hosszú évekig alkohol- és drogproblámákkal küzdött. 2011. májusában eszméletlenül találtak rá otthonában, valószínűleg túladagolta magát. Bár azonnal kórházba vitték, ott tüdőgyulladást kapott, és két hét múlva elhunyt, lekapcsolták a lélegeztetőgépről.

Szabi, a pék: "Én a kemence mellett, sapkában érzem jól magam" http://www.life.hu/sztarok/20180405-szabi-a-pek-nalunk-nem-kerul-a-kukaba-kenyer.htmlA VIASAT3-on futó Ide süss! széria egyik zsűritagja az a Szabadfi Szabolcs lett, aki a legjobb hazai pizzakészítő, és kreációival még a leghíresebb olasz pizzakészítőjét, Graziano Bertuzzót is levette a lábáról. Pékségeiben mindig valami újdonságon töri a fejét, napi 12-14 órát tölt munkával, de hiába az újabb és újabb szakmai siker és elismerés, vasárnaponként még mindig kijár a piacra árulni. Hogy miért? Olvassátok el! TV + SztárokOrigoMegvan a napja: ekkor vonul vissza végleg Schobert Norbihttp://www.life.hu/sztarok/20180409-ekkor-vonul-vissza-vegleg-schobert-norbi.html25 év után befejezi Schobert Norbi: nem tart több órát.TV + Sztárok--Mádai Vivien lett a Playboy múzsája, de nem meztelenkednehttp://www.life.hu/sztarok/20180409-madai-vivien-lett-a-playboy-muzsaja-de-nem-meztelenkedne.htmlA Playboy magazin díjátadójának Múzsa kategóriáját Mádai Vivien műsorvezető nyerte múlt héten csütörtökön. Vivi elmondta, mit gondol a múzsaságról, és azt is elárulta, hogy vetkőzne-e, ha felkérés érkezne.TV + Sztárok--Fejős Éva cáfolta, hogy válságban lenne a házasságahttp://www.life.hu/sztarok/20180409-fejos-eva-cafolta-hogy-valsagban-lenne-a-hazassaga.htmlFejős Éva végre reagált a korábbi pletykákra: továbbra is minden rendben közte és gyermekének édesapja között. TV + SztárokOrigoPintér Tibor elárulta: talán még egyszer elvenné volt feleségéthttp://www.life.hu/sztarok/20180409-pinter-tibor-elarulta-talan-egyszer-elvenne-volt-feleseget.htmlPintér Tibor titokban vált el második feleségétől, még a Wikipédia is úgy tudja, hogy házas. A Nemzeti Lovas Színház igazgatójának nemrégiben véget ért újabb kapcsolata a nála 23 évvel fiatalabb kedvesével. Pintér azt mondaj: talán újra elvenné második feleségét. TV + Sztárok--Megvan a napja: ekkor vonul vissza végleg Schobert Norbihttp://www.life.hu/sztarok/20180409-ekkor-vonul-vissza-vegleg-schobert-norbi.html25 év után befejezi Schobert Norbi: nem tart több órát.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.