Benkő László megírta végrendeletét

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt -
betegség daganat Benkő László tüdőrák rák végrendelet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Benkő László végrendelkezett. Bár tavaly sikerült legyőznie a rákot, most mégis úgy döntött, ideje előre gondoskodni családjáról.

Benkő Lászlónál tavaly tavasszal diagnosztizáltak májrákot. A zenész ezt követően kemoterápiás kezeléseket kapott, majd meg is műtötték. Végül januárban közölte a jó hírt a rajongóival: sikerült kigyógyulnia a rákból.

Ennek ellenére nem nyugodott meg teljesen, úgy érzi, ideje volt annak, hogy előre gondoskodjon családjáról és elkészítse végrendeletét.

Arra is rájöttem, hogy bár meggyógyultam, bármikor történhet velem valami" – idézi a Blikk a zenész szavait a Ripostból.

Benkő László megírta végrendeletét Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A lap azt írja, a zenészt eléggé megviselte a téli időszak, a kemoterápia annyira legyengítette a szervezetét , hogy az utcára is alig mert kilépni, nehogy elkapjon valamilyen fertőzést. A bezártságtól depressziós lett, de szerencsére a kellemes tavaszi idő hatására a jókedve is kezd visszatérni.

Kim Kardashian fenekét másolná Luxus Yvonne lányahttp://www.life.hu/sztarok/20180410-kim-kardashian-feneket-masolna-luxus-yvonne-lanya.htmlA Feleségek luxuskivitelben második évadának új szereplői, Yvonne Dederick és lánya, Catherine olykor civódnak egymással. Az édesanya igyekszik egyengetni lánya útját, egyszer például egy extrém plasztikai beavatkozásról is lebeszélte. TV + Sztárok--Vilmos és Katalin gyermeke születhet vörös hajjal, de kicsi rá az esélyhttp://www.life.hu/sztarok/20180409-vilmos-es-katalin-gyermeke-szulethet-voros-hajjal-de-kicsi-ra-az-esely.htmlSok nő rajong Harry herceg vörös hajáért, de vajon van esélye arra Vilmos herceg és Katalin hercegné harmadik gyermekének, hogy örökölje a csodás lángoló hajszínt? TV + Sztárok--Szabi, a pék: "Én a kemence mellett, sapkában érzem jól magam" http://www.life.hu/sztarok/20180405-szabi-a-pek-nalunk-nem-kerul-a-kukaba-kenyer.htmlA VIASAT3-on futó Ide süss! széria egyik zsűritagja az a Szabadfi Szabolcs lett, aki a legjobb hazai pizzakészítő, és kreációival még a leghíresebb olasz pizzakészítőjét, Graziano Bertuzzót is levette a lábáról. Pékségeiben mindig valami újdonságon töri a fejét, napi 12-14 órát tölt munkával, de hiába az újabb és újabb szakmai siker és elismerés, vasárnaponként még mindig kijár a piacra árulni. Hogy miért? Olvassátok el! TV + SztárokOrigoEz történt a Grease sztárjaivalhttp://www.life.hu/sztarok/20180409-ez-tortent-a-grease-sztarjaival-travolta-newton-john.htmlPontosan 40 éve mutatták be a Grease-t, ebből az alkalomból most utánajártunk, mi történt azóta a szereplőkkel. TV + Sztárok--Parkolási korlátozást vezettek be a kórháznál, ahol Katalin hercegné szülni foghttp://www.life.hu/sztarok/20180409-parkolasi-korlatozast-vezettek-be-a-korhaznal-ahol-katalin-hercegne-szulni-fog.htmlA kórházban már minden készen áll Katalin hercegné szülésére: már azt a helyet is kijelölték, ahova az újságírók parkolhatnak autóikkal. TV + Sztárok--Férje hasonmására bukkant rá Tahi Tóth László özvegyehttp://www.life.hu/sztarok/20180409-ferje-hasonmasara-bukkant-ra-tahi-toth-laszlo-ozvegye.htmlA temetés fotóit nézegetve bukkant Tahi Tóth László özvegye arra a férfira, aki kísértetiesen hasonlít férjére. Közösségi oldalán kérte, hogy segítsenek neki megtalálni a rejtélyes idegent, ami sikerült is. TV + SztárokFotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.