Baukó Éva negatív vérteszttel bizonygatja, hogy nem vezetett ittasan műsort: videó

alkoholteszt videó Baukó Éva Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tovább dagad a botrány Baukó Éva és Berki Krisztián között. Ahogy azt a Life.hu is megírta, a két műsorvezető élő adásban feszült egymásnak, amiért Éva nehezményezte, hogy társa nem hagyja őt kibontakozni. Elszabadult a pokol, ami azóta sem csitul.

Baukó Éva Berki Krisztián társaként debütált a Fem3Café című műsorban. Éva egy beszélgetés közben megjegyezte kollégájának, hogy nem hagyja őt szóhoz jutni, ezzel kezdődött a lavina. Berki, Éva állítása szerint, emiatt a szünetben megfenyegette őt - mindent ezt videóüzenetben tudatta követőivel, amire a showman is szintén videóban reagált. Elmondta, hogy szerinte Baukó ittas volt vagy egyéb szer hatása alatt állt, ezért viselkedett úgy, ahogy, amire ő nem tudott másképpen reagálni, csak indulatosan.

Hogy Éva bizonyítsa, évek óta nem ivott, egy alkoholteszten vett részt, ami negatív lett. Ezt szintén élő bejelentkezésben tudatta közösségi oldalán, ahol azt is hozzátette,

perre viszi az ügyet becsületsértés miatt.

VV Fanni édesanyja tudhatja, ki írta a titokzatos levelethttp://www.life.hu/sztarok/20180413-vv-fanni-edesanyja-tudhatja-ki-irta-a-titokzatos-levelet.htmlNovozánszki Fanni édesanyja tudhatja, ki írta lánya haláláról azt a titokzatos levelet, amit valaki a Fókusz szerkesztőségébe juttatott el.TV + Sztárok--Ez van Kim Kardashian csillogása mögött: íme, a sztár legmocskosabb titkaihttp://www.life.hu/sztarok/20180413-ez-van-kim-kardashian-csillogasa-mogott-ime-a-sztar-legmocskosabb-titkai.htmlKim Kardashian már biztosan bánja azt a percet, maikor elküldte személyi asszisztensét, Stephanie Shepherd ugyanis a sok megaláztatás után, amit elviselt úgy döntött, nem tartja magában a sztár titkait. A sztáranyukáról kiderült, hogy szörnyen trehány, tele van féltékenységgel, temérdek plasztikai műtéte volt és a házassága sem tökéletes. TV + Sztárok--Oszter Alexandra összeroppant, elveszítette hűséges társáthttp://www.life.hu/sztarok/20180413-oszter-alexandra-osszeroppant-elveszitette-huseges-tarsat.htmlOszter Sándor lánya, Oszter Alexandra szomorú hírről számolt be közösségi oldalán. Elveszítettek egy hűséges állatot. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huÖsszetévesztették Jennifer Garnerrel Hilary Swanket, majd ler*bancoztákhttp://www.life.hu/sztarok/20180413-osszetevesztettek-jennifer-garnerrel-hilary-swanket-majd-ler-bancoztak.htmlMegdöbbentő élményben volt része Hillary Swanknek, amikor rajongó összetévesztette Jennifer Garnerrel. A férfi r*bancnak nevezte őt. TV + SztárokAFPÚjabb posztot tett közzé Kerényi Miklós Gábor: reagált a vádakrahttp://www.life.hu/sztarok/20180413-ujabb-posztot-tett-kozze-kerenyi-miklos-gabor-reagalt-a-vadakra.htmlMegtörte a csendet Kerényi Miklós Gábor, és zaklatási botránya után többször is megszólalt az elmúlt időben. Most éppen a Story Magazinban róla megjelent cikket kommentálta Facebook-oldalán, és leszögezte, sajtópert indít a lap ellen, valamint tagadja a vádakat, miszerint öt vallomást tartalmaz az Operettszínház belső vizsgálata. TV + Sztárok--Újabb posztot tett közzé Kerényi Miklós Gábor: reagált a vádakrahttp://www.life.hu/sztarok/20180413-ujabb-posztot-tett-kozze-kerenyi-miklos-gabor-reagalt-a-vadakra.htmlMegtörte a csendet Kerényi Miklós Gábor, és zaklatási botránya után többször is megszólalt az elmúlt időben. Most éppen a Story Magazinban róla megjelent cikket kommentálta Facebook-oldalán, és leszögezte, sajtópert indít a lap ellen, valamint tagadja a vádakat, miszerint öt vallomást tartalmaz az Operettszínház belső vizsgálata. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.