Újabb posztot tett közzé Kerényi Miklós Gábor: reagált a vádakra

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
Kerényi Miklós Gábor vád Story bíróság per hazugság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megtörte a csendet Kerényi Miklós Gábor, és zaklatási botránya után többször is megszólalt az elmúlt időben. Most éppen a Story Magazinban róla megjelent cikket kommentálta Facebook-oldalán, és leszögezte, sajtópert indít a lap ellen, valamint tagadja a vádakat, miszerint öt vallomást tartalmaz az Operettszínház belső vizsgálata.

Kerényi Miklós Gábor hosszú hallgatás után törte meg a csendet egy hete Facebook-oldalán, azóta pedig többször is nyilatkozott. Legutóbb a Story Magazinban jelent meg nyilatkozat a rendezőtől, ugyanakkor egy neve elhallgatását kérő forrástól is közöltek információkat. A magazinban sok állítás elhangzott, a többi között az is, hogy nem zárult eredménytelenül az Operettszínház belső vizsgálata. KERO az összes állítást pontokba szedve cáfolta.

KERO mindent cáfol Fotó: Margitay Klára/Life.hu

"Az újság ugyan pontosan leközli az általam adott interjút, de a másik oldalról olyan vádakat jelentet meg velem kapcsolatban, amelyeknek nincs alapja és amelyekkel súlyosan megsérti jó hírnévhez való jogomat. Reméltem, hogy nem kezdődik sárdobálás – hiszen én csak a saját jóhíremet védem – de muszáj bizonyos állításokra válaszolnom itt a Facebook oldalamon:
1. Semmilyen érvényes megállapodás nem történt köztem és Lőrinczy György között, főleg azért, mert én soha nem egyeznék bele, hogy a Rómeó és Júliát levegye a műsorról. Ez a darab ugyanúgy ikonikus előadása az Operettszínháznak, mint a „Fantom" a Madáchnak vagy a Padlás a Vígnek.

Annyit viszont kérek, hogy aki megvádol, vállalja a nevét és arcát, hiszen az én nevem és arcom is ismert.


3. Szörnyű hibának tartom azt, ha az Operettszínház leveszi a darabjaimat a műsorról, mert ezzel a közönséget és a színészeket büntetik. Nekünk a színház és a közönség a legfontosabb, bármilyen vita van, bármilyen ellentét, annak a művészet egyszerűen nem láthatja kárát!

5. Nem elegáns a sárdobálás, nem elegáns egymás fenyegetése. Én a jövőben nagyon szeretném, ha az ellentéteket a bíróságon oldanánk meg – erre sajnos szükség lesz, hiszen én is rágalmazási pert indítok - és a nyilvános felületeken arról lenne csak szó, ami mindannyiunknak a legfontosabb. Ez pedig a művészet és a színház"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.