Megírta végrendeletét Medveczky Ilona

Forrás: Polyak Attila -
halál Medveczky Ilona vagyon végrendelet hagyaték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Medveczky Ilona sokáig gondolkodott, hogy kire hagyja vagyonát, hiszen nincs élő rokona. Végül 77. születésnapján megírta a végrendeletét.

Mint arról korábban már beszámoltunk, tavasszal végre felemelték Medveczky Ilona nyugdíját. Ennek ellenére továbbra sem él luxusban a művésznő, de legalább van egy gyönyörű háza, amiért korábban keményen megdolgozott.

Mivel nem született soha gyermeke, ma már nincs élő rokona, ezért az utóbbi időben rengeteget törte azon a fejét, hogy kire hagyja vagyonát. Bár voltak olyanok, akik rokonuknak adták ki magukat, mindegyikükről kiderült, hogy csalók.

Medveczky Ilona megírta végrendeletét Forrás: Polyak Attila

A hot! magazinnak most elárulta, nem fél a haláltól, ugyanakkor nem szeretné, ha később elherdálnák élete munkáját. Épp ezért 77. születésnapján megírta a végrendeletét.

A házam, illetve a telkem, ami a főváros egyik kiemelt övezetében fekszik, árverezésre kerül majd a halálom után. Ezzel egy nagyon kedves, régi barátomat bíztam meg. Az otthonom eladásából befolyt összeg ötven százaléka kutyamenhelyeknek megy. Erről egy állatorvos gondoskodik majd, aki egy életen át segített a kutyáimnak, amikor betegek voltak. A pénz másik felét pedig művészeti célra szeretném fordítani. Úgy rendelkezem, alapítsák meg a Medveczky Ilona-díjat. Szeretném, hogy ezt minden évben a legtehetségesebb táncművésznek ítéljék oda" - árulta el.

Döntött az Alkotmánybíróság: Puzsér Róbert hívhatja pszichopatának Hajdú Péterthttp://www.life.hu/sztarok/20180426-dontott-az-alkotmanybirosag-puzser-robert-hivhatja-pszichopatanak-hajdu-petert.htmlPuzsér Róbert és Hajdú Péter vitájában döntött az Alkotmánybíróság: a műsorvezetőnek többet kell eltűrnie, mint egy nem közszereplőnek. Az eset kapcsán a közszereplői minőség szempontrendszerét is pontosították. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huHódi Pamelát januárban arra kérte Berki, szüljön neki egy fiút: nemet mondotthttp://www.life.hu/sztarok/20180426-hodi-pamelat-januarban-arra-kerte-berki-szuljon-neki-egy-fiut-nemet-mondott.htmlHetek óta tart a nyilvános üzengetés Hódi Pamela és Berki Krisztián között, amely most egy újabb durva facebookos bejegyzéssel folytatódott: Pamela elárulta, szakításuk után, januárban egykori párja még arra kérte, szüljön neki egy fiút. Természetesen nemet mondott. TV + Sztárok--Király Linda megmutatta, milyen közel került Beyoncéhoz: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180426-kiraly-linda-megmutatta-milyen-kozel-kerult-beyoncehoz.htmlSokan álmodnak arról, hogy egyszer olyan közel kerüljenek Beyoncéhoz, amilyen közel Király Linda volt hozzá egy üzletmegnyitón. Addig azonban, amíg ez a vágyunk nem teljesülhet, kénytelenek vagyunk beérni Király Linda videójával.TV + SztárokOrigoKirúgta az operettszínház Kerényi Miklós Gáborthttp://www.life.hu/sztarok/20180426-kirugta-az-operettszinhaz-kerenyi-miklos-gabort-szinhaz.htmlKirúgta a Budapesti Operettszínház Kerényi Miklós Gábort. TV + Sztárok--Mihályi Réka énekesnő elárulta, nagyon félt a színpadi csóktólhttp://www.life.hu/sztarok/20180426-mihalyi-reka-enekesno-elarulta-nagyon-felt-a-szinpadi-csoktol.htmlMihályi Réka énekesnő és zenekara a felnőttek szórakoztatására egy koncert musicalt készítettek, melyben elcsattan egy csók is a színpadon. Ugyan Réka párja is a csapat tagja, mégsem őt csókolja a művésznő, aki elárulta, milyen érzéseket keltett benne a színpadi csók. TV + SztárokOrigoTóth Gabi ismét dekoltázst villantott: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180425-toth-gabi-ismet-dekoltazst-villantott-foto.htmlTóth Gabi ismét dekoltázst villantott, egy testhezálló, kivágott ruhában mutatta meg bomba alakját. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.