Baukó Éva adásban tudta meg, hogy kirúgták a gimnáziumból: videó

Forrás: Instagram/baukoeva -
gimnázium kirúgás Baukó Éva Vigyázat, szülővel vagyok!
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Baukó Éva édesapjával együtt szerepelt a Vigyázat, szülővel vagyok! című műsorban, és természetesen róla is kiderült egy-két érdekesség. Volt, ami még számára is újdonság volt! Például megtudta, hogy kirúgták...

A botrányhősnőről a Vigyázat, szülővel vagyok! című műsorban tudhattak meg még többet a nézők. Baukó Éva édesapjával vett részt a vicces show-ban, a feladatok során pedig olyan dolgok is kiderültek, melyekről még az egykori valóságshow-sztár sem tudott. A műsorban szembesült például azzal, hogy kirúgták a gimnáziumból...

Baukó Éva rájött, hogy kirúgták a gimnáziumból Forrás: Instagram/baukoeva

Kiderült, hogy Éva túl sokat hiányzott, ám ő állította, hogy nem tanácsolták el az iskolából. „Nem is rúgtak ki, miről beszélsz? De nem rúgtak ki!" – próbált magyarázkodni Éva, ám azt nem tagadta, hogy nagyon sokat lógott."Harmadikos koromban a gimiben megbolondultam. Én egyébként később fejeztem be a gimit, egy esti suliban, de akkor kitűnőre. De nem rúgtak ki, én mentem el" – mondta Éva, akiről az is kiderült, hogy egy pasi miatt hagyott ki egy évet. Végül a vitás kérdést Baukó Éva harmadikos bizonyítványa döntötte el, melyben azt írták, a tanulói jogviszonya kimaradással meghiúsult, a létszámból törölve.

Baukó Éva bizonyítványa Forrás: TV2

Ennek ellenére Baukó Éva továbbra is állította, hogy ő bizony negyedikben visszament az iskolába, de bejelentette, hogy nincs kedve oda járni.

Kiderült, mivel foglalkozik most Demcsák Zsuzsahttp://www.life.hu/sztarok/20180503-kiderult-mivel-foglalkozik-most-demcsak-zsuzsa.htmlDemcsák Zsuzsa azóta teljesen eltűnt, hogy az ATV-től elbúcsúzott. Nem lehetett tudni, hogy mivel foglalkozik a volt műsorvezető, de most végre kiderült. TV + SztárokOrigoAvicii halála előtt még felhívta egyik rokonáthttp://www.life.hu/sztarok/20180503-avicii-halala-elott-meg-felhivta-egyik-rokonat-ongyilkossag.htmlKiderült, Avicii halála előtt nem sokkal beszélt egyik családtagjával, aki annyira megijedt a DJ telefonhívásától, hogy azonnal Ománba repült, de sajnos elkésett. TV + Sztárok--Bálint Emese, vagyis a szűz színésznő reagált Puzsér Róbert szavairahttp://www.life.hu/sztarok/20180503-balint-emese-vagyis-a-szuz-szineszno-reagalt-puzser-robert-szavaira.htmlBálint Emesét, vagyis a 28 évesen szűz színésznőt nemrég ismerhette meg az egész ország, éppen azért, mert megőrizte ártatlanságát, és még mindig várja az igazit. Puzsér Róbert nem hagyta szó nélkül a jelenséget, Facebook-oldalán osztotta meg véleményét, melyre most Emese a Life.hu-nak reagált. TV + SztárokOrigoMeghan Markle testvére szeretné, ha Harry herceg lefújná az esküvőthttp://www.life.hu/sztarok/20180503-meghan-markle-testvere-szeretne-ha-harry-herceg-lefujna-az-eskuvot.htmlHarry herceg és Meghan Markle nemsokára összeházasodnak, ennek azonban nem mindenki örül. A színésznő féltestvére szerint Meghan csak kihasználja Harryt, ezért nyílt levelet írt a hercegnek, mert még nem késő lemondani az esküvőt. TV + Sztárok--Minden fotóját törölte az Instagramról Blake Livelyhttp://www.life.hu/sztarok/20180503-minden-fotojat-torolte-az-instagramrol-blake-lively-ryan-reynolds.htmlEgyelőre ismeretlen okból minden fotóját törölte Instagram-oldaláról Blake Lively, aki immár a saját férjét, Ryan Reynoldsot sem követi többé a közösségi oldalon. TV + Sztárok--Az ATV megszólalt Hajdú Péter pornóbotrányáról: nem foglalkoznak az üzenetváltásokkal http://www.life.hu/sztarok/20180503-az-atv-megszolalt-hajdu-peter-pornobotranyarol.htmlKikerült a Hajdú Péter és ATV-s kollégái között zajlott belső üzenetváltás, ebben az látható, hogy a műsorvezető egy pornográf képet küldött munkatársainak. Állítólag ez is közrejátszott abban, hogy menesztették Hajdút, aki ezt határozottan cáfolta. Most megszólalt az ATV is. TV + SztárokFotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.