Sztárok, akik összevissza hazudtak az életükről: Beyoncé és Jennifer Lopez is füllentett

Brandy Norwood Terrence Howard Beyoncé The White Stripes Jennifer Lopez
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sztárok annak ellenére próbálkoznak hazugságokkal, hogy az életüket nagyítóval figyelik, így aztán természetesen le is buknak. Jennifer Lopez és Beyoncé sem úszta meg a füllentést, de nem ők az egyetlenek, akik megpróbálták kozmetikázni kicsit az életük bizonyos részét. Senkinek nem jött össze, az igazság így, vagy úgy, de kiderült.

Jennifer Lopez

Jennifer Lopez Forrás: Instagram/Jennifer Lopez

Az énekesnő nagyon sokáig hazudott a születési évéről, teljesen feleslegesen. A sztár évekig azt harsogta, hogy 1970-ben született, ám kiderült, hogy ez nem igaz. Az énekesnőt egyszer ugyanis letartóztatták P. Diddyvel együtt egy lövöldözés miatt, az üggyel kapcsolatos iratok pedig nyilvánosságra kerültek. Ugyan végül kiderült, hogy Jennifer Lopeznek semmi köze nem volt a dologhoz, a valódi születési éve is kikerült. A sztár nem 1970-ben, hanem 1969-ben látta meg a napvilágot, tehát éveken keresztül letagadott korából egyetlen évet. Ezért nem érte meg hazudozni.

Brandy Norwood

Brandy Norwood Forrás: Getty Images/2018 Brian Stukes/Brian Stukes

Az amerikai énekesnő számára fontos volt, hogy mit gondolnak róla az emberek, ezért mindenkinek azt hazudta, hogy összeházasodtak gyermeke apjával. Ugyan ma már senki nem ítéli el, ha valaki házasságon kívül szül gyermeket, ki tudja miért, Brandy jobbnak látta, ha hazudik. Természetesen „válásuk" után kiderült, hogy soha nem is voltak házasok, így Brandy magyarázkodásra kényszerült. Elmondta, jó példát akart mutatni, de nagyon sajnálja, hogy nem mondott igazat.

Beyoncé

Beyoncé Forrás: AFP/2018 Getty Images/Kevin Winter

Az énekesnő egy élő legenda, nem kétség, hogy elképesztő hangi adottságokkal rendelkezik, de számára még ez sem elég. Írói munkáját is szereti előtérbe helyezni, előszeretettel hangoztatja, hogy a dalai saját szerzemények, pedig mindenki tudja, hogy ez nem így van. Nincs azzal semmi baj, ha egy nagy művész körül saját írói csapat forog, de Beyoncé valamiért nem akarja, hogy ez a kép alakuljon ki róla az emberekben. Ragaszkodik a hazugságához, pedig nagy művészek már nyilvánosan is felszólították egyszer, hogy hagyja abba, egyelőre azonban nem jártak sikerrel.

The White Stripes

The White Stripes Forrás: Getty Images/AFP/2005 Getty Images/Scott Gries

Az egyik legfurcsább és legbizarrabb hazugságot a The White Stripes szolgáltatta. A zenekar tagjai, Jack és Meg White ugyanis sokáig azt hazudták, hogy ők egy testvérpár, ezért azonos a vezetéknevük. Nagy botrány volt, mikor egy újság kiderítette, hogy valójában (szerencsére) semmilyen vérrokonság nem köti össze őket, a nevük azért azonos, mert házasok voltak... Jó ötletnek tűnt hazudni, mivel nem akarták, hogy a fuccsba ment románcuk a zenekar életére is hatással legyen, de végül belátták, hogy mégsem volt ez annyira nyerő húzás.

Terrence Howard

Terrence Howard Forrás: AFP/2017 Getty Images/Frederick M. Brown

Az Oscar-díjra jelölt amerikai színész és énekes szereti kicsit okosabbnak és képzettebbnek beállítani magát, mint amilyen valójában, sajnos azonban nem volt elég eszes, amikor hazudott. Terrence egy évig járt vegyészmérnöki képzésre még a színészkarrierje előtt, egy interjúban azonban azt állította, hogy azóta már le is diplomázott a Dél-Karolinai Állami Egyetemen. Kár, hogy ebben az iskolában nincs vegyészmérnöki képzés, és Terrence soha nem volt az egyetem diákja... Ezt egészen egyszerű lenyomozni, így világos, hogy a színész nem gondolta át túl alaposan ezt a hazugságot.

Zimány Linda fürdőruhában mutatta meg alakját: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180504-zimany-linda-furdoruhaban-mutatta-meg-alakjat-foto.htmlZimány Lindának nem kell aggódnia a bikiniszezon miatt, az ő teste ugyanis kifogástalan. Meg is mutatta fürdőruhában az alakját, nagyon szexi! TV + SztárokOrigoMeztelenül kertészkedtek az Irigy Hónaljmirigy együttes tagjaihttp://www.life.hu/sztarok/20180504-meztelenul-kerteszkedtek-az-irigy-honaljmirigy-egyuttes-tagjai.html„Kertész leszek fát nevelek, kelő nappal én is kelek!" A kérdés, hogyan? A mirigyes fiúk ugyanis ezt is kicsit másképp gondolják. Május 5. a meztelen kertészkedés világnapja, ennek apropóján Kabai Laci, Papp Feri, Sipos Peti és Uszkó Laci felvették a harcot a kertjükben teljesen elburjánzott aljnövényzettel. TV + Sztárok--Pintér Tibor úgy érzi, eljött a generációváltás idejehttp://www.life.hu/sztarok/20180504-pinter-tibor-ugy-erzi-eljott-a-generaciovaltas-ideje.htmlPintér Tibor ugyan sok időt és energiát fordít arra, hogy fiatalos maradjon belátta, nem játszhatja örökké ő a macsó szerepeket: ideje átadni a stafétát. TV + SztárokOrigoDukai Regina elárulta, hogy szépnek tartja-e magát: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180504-dukai-regina-elarulta-hogy-szepnek-tartja-e-magat-video.htmlDukai Regina idén is tanácsadóként támogatja a Miss Balaton versenyzőit, a social média világába kalauzolja a lányokat. A verseny mellett arról is beszélt, hogy milyen lányoknak és miért érdemes elindulni a megmérettetésen, így került szóba a saját karrierje is. Kiderült, hogy fiatalon nem tartotta magát szépnek, a Life.hu riportere, Domszky László pedig kifaggatta a modellt arról, hogy most hogyan látja magát. TV + Sztárok--Horváth Éva az anyaságról mesélt: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180504-horvath-eva-az-anyasagrol-meselt-video.htmlHorváth Éva a Miss Balaton sajtótájékoztatóján mesélt a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak a szépségversenyről, emellett természetesen az anyaság is szóba került, hiszen egy éve ilyenkor született meg az egykori modell gyermeke, Kristóf. Éva elárulta, kisfia nagyon mozgékony gyermek, minden pillanatban figyelni kell rá, és ahová lehet, magával viszi. A szépségverseny próbáján is ott volt, és előszeretettel figyelte a magassarkúban tipegő lányokat.TV + SztárokOrigoRózsa György szakításáról vallott: egy balerinával esett egykor szerelembehttp://www.life.hu/sztarok/20180504-rozsa-gyorgy-szakitasarol-vallott-egy-balerinaval-esett-egykor-szerelembe.htmlRózsa György felesége halála után már nem nősült meg, habár a szerelem nem kerülte el. Egy Nelly nevű balerinával estek szerelembe, de sajnos komollyá nem fordulhatott a dolog, amit a tévés még mindig bán. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.