Véget ért a verseny: Böröcz Zsófia a Konyhafőnök nyertese

2018.05.05. 06:27

A fináléval lezárult a hat hetes küzdelem A zsűri döntése alapján a Konyhafőnök címet és a 10 millió forintot Böröcz Zsófia nyerte.

Feszülten vágtak neki a versenyzők a három órás főzésnek. A fináléba jutott Böröcz Zsófinak és Hódosi Máténak 3-3-3 tányéron, egy három fogásos menüt – előételt, főételt és desszertet- kellett a zsűri asztalára vinni, amihez régi versenytársaik személyében segítséget is kaptak. A közös egyezkedés után Zsófi Péterrel és a rizikósabb segítőnek tűnő Dáviddal, míg Máté a volt csapattársával, Orsival és Péterrel kezdett a jól megtervezett ételek elkészítéséhez.

A háromórás főzés pont olyan érzelmi hullámvasútnak bizonyult, mint maga a verseny az elmúlt hetekben. Az egyik pillanatban még nyugodtan irányították a munkát a fináléba jutottak, a másik pillanatban pedig úgy tűnt, hogy összeomlanak a terveik és azokkal együtt a győzelmi esélyeik is. Máté a zöldségropogóssal folytatott küzdelmet, míg Zsófi számításait a panna cotta próbálta meg keresztül húzni, de a versenyzők kreativitása, kitartása és időnként a Séf támogatása a tányérokra segítette az ételeket, amiket a zsűri a játékosok jelenlétében kóstolt végig.

 A Fináléban és az elmúlt hetekben nyújtott teljesítménye alapján a zsűri Böröcz Zsófinak ítélte oda a Konyhafőnök címet és a vele járó 10 millió forintot, de Hódosi Máté sem volt csalódott, mivel Rácz Jenő séf jelezte neki, hogy mindig szívesen látja a konyháján, bárhol is dolgozzon a világban, így Máténak már egy sanghaji lehetőség adott.

 A verseny folytatódik! Május 7-től kezdődik a Szuperdöntő, amikor a műsor előző évadainak, a nézők által beszavazott ex-középdöntősei mérik össze a tudásukat a konyhában, és kapnak lehetőséget arra, hogy öt nap alatt megszerezzék a Konyhafőnök címet és a 10 millió forintot.

Böröcz ZsófiaA konyhafőnökRTL Klubnyertes