Kiborult VV Fanni elrablója B. László, azt hitte szabadon távozhat

Forrás: -- -
Novozánszki Fanni VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még három hónapig biztosan a rácsok mögött marad a Novozánszki Fanni eltűnése ügyében gyanúsított B. László, sorsáról csütörtök reggel döntött a bíróság.
Forrás: --

"Próbáltam felkészíteni az ügyfelemet arra, hogy a bíró úgy dönt, még nem engedik ki. Ő nagyon hitt benne, hogy vége ennek az egésznek, azaz hazamehet. Csalódott és elkeseredett, aggódik a családjáért. Dunaújváros kis hely, mindenki ismer mindenkit, ujjal mutogatnak a rokonaira. Ez rettenetesen bántja Lászlót. Már azzal is elégedettek lennénk, ha házi őrizetben lehetne, ezt kérvényeztük is" - mondta a napilapnak a férfi ügyvédje.

"Nagy megkönnyebbülés ez nekem, örülök, hogy bent marad, legyen ott jó sokáig! Fannit semmi sem hozza már vissza, de remélem, hogy ebben az emberben felébred a lelkiismeret, és mindent bevall" - nyilatkozta Fanni édesanyja. "Megnyugvással tölt el, hogy a bíró is úgy látta, a gyanúsítottat bent kell tartani, hiszen valószínűleg sokkal többet tud, mint amennyit eddig elárult" – vélekedett dr. Lichy József ügyvéd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.