Nehéz döntés előtt áll a szingli Radics Gigi

Forrás: Instagram/Radics Gigi -
szülői ház koncert Amerika költözés Radics Gigi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Élvezi a fiatal szingli lányok életét Radics Gigi. Mióta hazatért Amerikából, egy szabad perce sincsen - írja a Blikk.

A 21 éves énekesnő három és fél év után szakított párjával, így most élvezi az egyedülálló, fiatal nők életét. Rengeteget dolgozik, ősszel visszaül az X-Faktor mentori székébe, és mostanában a szórakozásra is marad ideje. Ráadásul azon gondolkozik, hogy elköltözzön-e szüleitől.

Radics Gigi elköltözne szüleitől Forrás: Instagram/Radics Gigi

"Amikor ez először felmerült, aggódtam, hogyan érzem majd magam egyedül, ezért egyáltalán nem is akartam elköltözni otthonról. Ráadásul pont egy olyan időszakban vettünk új lakást a szüleimmel, amikor úgy éreztem, nem is akarok egyedül lakni. Olyan megnyugtató volt, hogy a családom mellettem volt! Ez nem változott, most is szeretek otthon lenni, de tény, sokkal többet járok el szórakozni a tesómmal és a barátaimmal, ami eddig szinte elképzelhetetlen volt számomra. Jól érzem magam a bőrömben" - mondta a lapnak Gigi, aki egy önálló Aréna-koncerttel is készül, amit november 10-én tartanak majd.

Óriási mellei vannak a világ legszexibb nagyijának, Gina Stewartnak: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180529-oriasi-mellei-vannak-a-vilag-legszexibb-nagyijanak-gina-stewartnak.htmlFérfiak ezrei követik az Instagramon a 47 éves Gina Stewartot, aki 20 évet simán letagadhatna korából.TV + SztárokOrigoSztárok, akikre a nők gondolnak maszturbálás közben: Brad Pitt és Chris Pratt is rajta van a listánhttp://www.life.hu/sztarok/20180529-sztarok-akikre-a-nok-gondolnak-maszturbalas-kozben-brad-pitt-chris-pratt.htmlEgy amerikai szexuális segédeszközöket gyártó cég készített felmérést 13 ezer férfi és nő bevonásával a szexuális szokásaikról, így derült ki az is, hogy mely híres férfiakra gondolnak a legszívesebben a nők akkor, amikor önmaguk kényeztetésére kerül a sor. A top 5-ből néhány meglepő név olyan szexi és sármos hírességeket taszított ki, mint George Clooney, Patrick Dempsey, Gerard Butler és mások... TV + SztárokOrigoIstenes Bencének nagyon hiányzik a családja, még nem mehet hazahttp://www.life.hu/sztarok/20180529-istenes-bencenek-nagyon-hianyzik-a-csaladja-meg-nem-mehet-haza.htmlÖtven napig kell nélkülöznie családját Istenes Bencének, aki a Survivor című műsor forgatására utazott. Még mindig nem mehet haza, szenved, de követői támogatják. TV + Sztárok--Kezelésnek köszönhetően fiatalodott meg Csepregi Évahttp://www.life.hu/sztarok/20180529-kezelesnek-koszonhetoen-fiatalodott-meg-csepregi-eva.htmlCsepregi Éva ügyel arra, hogy megőrizze fiatalos lendületét és kinézetét is, ezért próbált már ki több arckezelést is az elmúlt években, de most ártalált az igazira: teljesen kisimult tőle. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoKelemen Anna régen töltött fel videót, most megtörte a csendethttp://www.life.hu/sztarok/20180529-kelemen-anna-regen-toltott-fel-videot-most-megtorte-a-csendet.htmlHosszú ideje nem tett közzé friss videót Youtube-csatornáján Kelemen Anna, most azonba új kisfilmmel jelentkezett. Mint mondta: pajzán hangulatba keveredett. TV + Sztárok--Előkerült Jessica Biel meztelen fotója: 17 éves volt, amikor készült (18+)http://www.life.hu/sztarok/20180529-elokerult-jessica-biel-meztelen-fotoja-17-eves-volt-amikor-keszult.htmlJessica Biel nem pazarolta az idejét, ahogy betöltötte a 17. életévét, máris levetkőzött. Természetesen később megbánta, de a fotó már örökké megmarad. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.