Újra rátalált a szerelem Liz Hurley-re

Forrás: NORTHFOTO/Ace Pictures/Callahan -
boldogság párkacsolat Liz Hurley szerelem pasi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Liz Hurley egy interjúban elszólta magát, így derült ki, hogy 52 évesen újra rátalált a szerelem.

Már többször írtunk róla, hogy az 52 esztendős Liz Hurley bombaformában van, akár két évtizedet is letagadhatna korából. A csinos sztáranyuka most egy brit magazinnak adott interjút, amelyben természetesen szóba kerültek a pasiügyek is. Míg korábban úgy hírlett, a színésznő szingli, most olyan nyilatkozatot tett, amelyből arra lehet következtetni, hogy újra rátalált a szerelem.

Erről a témáról nem mondhatok semmit, nem lenne fair. Megfogadtam, amíg valaki nem jegyez el, addig nem beszélek arról, épp járok-e valakivel. Tudom, unalmas vagyok, sajnálom..."

Liz Hurley bepasizhatott Forrás: NORTHFOTO/Ace Pictures/Callahan

A riporter ezt követően arról faggatta színésznőt, mit szól ahhoz, hogy exe, Hugh Grant megházasodott.

31 éve ismerem őt, régi jó barátom. Mindig megosztjuk egymással a jó és a rossz dolgokat. Nagyon boldog kedvesével és a három gyerekkel. Jól ismerem Annát is, remekül kijövünk egymással" – idézi Liz Hurley szavait a DailyStar.

Görög Zita elbúcsúzott műsorátó: szeptembertől nem ő vezetihttp://www.life.hu/sztarok/20180530-gorog-zita-elbucsuzott-musorato-szeptembertol-nem-o-vezeti.htmlGörög Zita hamarosan háromszoros anyuka lesz, ez pedig azt jelenti, hogy lassabb tempóra kell kapcsolnia. A modell így is tett: elbúcsúzott szeretett műsorától. TV + SztárokOrigoShane Tusup Katinkás tetoválásait drága és fájdalmas lesz eltávolíttatnihttp://www.life.hu/sztarok/20180530-shane-tusup-katinkas-tetovalasait-draga-es-fajdalmas-lesz-eltavolittatni.htmlShane Tusup valószínűleg nem akarja magán őrizni Hosszú Katinka emlékeit, de a varratok eltávolítása hosszú és fájdalmas folyamat lesz - akár a szakításuk -, ráadásul sokba is kerül. TV + Sztárok--Tegnap szerepelt utoljára a Barátok köztben Nyári Diahttp://www.life.hu/sztarok/20180530-tegnap-szerepelt-utoljara-a-baratok-koztben-nyari-dia.htmlNyári Dia tegnap szerepelt utoljára a Barátok köztben. A színésznő terhessége miatt hagyja abba a forgatást. Karaktere, Hanna egy baleset miatt távozik majd a sorozatból, hiszen szerepe szerint nem várandós. Nyári Dia és párja, Kovács Dániel júniusra várják első gyermeküket. TV + SztárokOrigoÓriási mellei vannak a világ legszexibb nagyijának, Gina Stewartnak: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180529-oriasi-mellei-vannak-a-vilag-legszexibb-nagyijanak-gina-stewartnak.htmlFérfiak ezrei követik az Instagramon a 47 éves Gina Stewartot, aki 20 évet simán letagadhatna korából.TV + SztárokOrigoÓriási mellei vannak a világ legszexibb nagyijának, Gina Stewartnak: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180529-oriasi-mellei-vannak-a-vilag-legszexibb-nagyijanak-gina-stewartnak.htmlFérfiak ezrei követik az Instagramon a 47 éves Gina Stewartot, aki 20 évet simán letagadhatna korából.TV + SztárokOrigoIstenes Bencének nagyon hiányzik a családja, még nem mehet hazahttp://www.life.hu/sztarok/20180529-istenes-bencenek-nagyon-hianyzik-a-csaladja-meg-nem-mehet-haza.htmlÖtven napig kell nélkülöznie családját Istenes Bencének, aki a Survivor című műsor forgatására utazott. Még mindig nem mehet haza, szenved, de követői támogatják. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.