valóvilág munka Baukó Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemrég még a Fem3Café műsorában láthattuk műsort vezetni az egykori botrányhőst, Baukó Évát, jelenleg azonban egyik csatorna sem kér belőle.

Megannyi tévés szereplés után Baukó Évának nincs munkája és bár egyik csatorna sem kér belőle, nem tudja, mihez kezdjen. Mint mondja, fodrászként és műkörmösként nem akar elhelyezkedni...

Friday

Eva Bauko (@baukoeva) által megosztott bejegyzés,

"Legutóbb a TV2-nél 13 adásra volt szerződésem, vendég műsorvezető voltam, pedig úgy érzem jól ment a dolog. Ám úgy tűnik, 2018-ban már nem alkalmaznak tovább és sajnos az RTL Klubnál is ez lesz a helyzet. Pedig mindkét csatornánál letettem valamit az asztalra. Anyukám is mondta, nem érti ezt a távolságtartást, csinos vagyok, leszámoltam a függőségekkel és nagy a szám, ha kell, van bennem lehetőség. Pitizni azonban nem fogok egyetlen szerkesztőnél sem! Lehet engem nem kedvelni, de hogy nem alkalmaznak, az szakmaiatlanság. Több olyan műsor is van, amiben simán szerepelhetnék, de a csatornák mindig ugyanazokat a szereplőket koptatják, ahelyett hogy mernének újítani!Próbálkozom, de nem egyszerű ennyi szereplés után. Főleg, mert nem is tudnám magam fodrászként vagy műkörmösként elképzelni" - mesélte keresüen a Blikknek Éva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.