Felfüggesztettet kapott Csábi Bettina

Forrás: MTI/Noszlopy N. Miklós -
Csábi Bettina börtön adócsalás bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott az egykori profi ökölvívó- és kick-boksz-világbajnok, Csábi Bettina.

Évek óta hózódott Csábi Bettina bírósági ügye. Mint ismeretes, az egykori sportolót és 8 társát adócsaláddal vádolták. A vádirat szerint a vádlottak gabonával trükköztek: több ezer tonna gabonát hoztak be Romániából, amit a papírok szerint Szlovákiában értékesítettek. Ez azonban nem így történt: a gabonát Magyarországon adták el, ráadásul áfát sem fizettek.

A 24.hu információ szerint a Szegedi Ítélőtábla most döntött: másodfokon letöltendő börtönbüntetéssel és felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a vádlottakat.

Az ügy elsőrendű vádlottját négy és fél év börtönre ítélték bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és magánokirat-hamisítás miatt. Korábbi felesége, Csábi Bettina szintén jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Csábi Bettina a bíróság előtt Forrás: MTI/Noszlopy N. Miklós

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.