biztonsági berendezés fegyver ékszerbolt Viszkis Ambrus Attila rabló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy Andrássy úti ékszerüzletben lepte meg két fegyveres támadó a Ambrus Attilát. Az akciót egy reklámfilm miatt szervezték meg. 

Egy dán biztonságtechnikai cég kért fel Ambrus Attilát, hogy szerepeljen reklámfilmjükben, melyben egy új ködvédelmi rendszert mutatnak be. A Viszkisnek egy ékszerüzlet alkalmazottját kellett alakítani, akire a rablók fegyvert fognak. Ugyanannak a félelemnek kellett tükröződnie az arcán, amelyet azok éreztek, akiket ő rabolt ki annak idején.

A Bors szerint a tengerentúlon már bevett gyakorlat, hogy egykori bűnözőket kérnek fel hasonló projektekhez.

Új szerepben mutatta meg magát Ambrus Attila Forrás: Mtl

"Bizarr élmény, és elsősorban itt az volt a fontos, hogy reagál egy adott ember ilyen helyzetben. Ugyancsak egy szerepjáték volt, de ha valakire ráfognak egy fegyvert, az még „játékból" sem túl jó érzés" - mondta a lapnak a Viszkis.

Belai Pál, a biztonságtechnikai cég képviseletében azt is elmondta, hogy mindenképp olyan személyt szerettek volna felkérni, aki ebben a "szakmában" már elért valamit, így esett a választásuk a Viszkisre. A ködvédelmi rendszer lényege, hogy a riasztó bekapcsolása után működ képződik természetesen úgy, hogy az alkalmazottak számára szabad maradjon a menekülőútvonal.

Az úszószövetség elnöke szerint nem tér vissza Shane Tusup Magyarországrahttp://www.life.hu/sztarok/20180613-az-uszoszovetseg-elnoke-szerint-nem-ter-vissza-shane-tusup-magyarorszagra-wladar-sandor.htmlEgyre többen rebesgetik, hogy válása után soha nem tér majd vissza Magyarországra Shane Tusup. Így vélekedik erről az úszószövetség elnöke, Wladár Sándor is. TV + Sztárok--Jakupcsek Gabriella hamarosan az ATV-n fog műsort vezetnihttp://www.life.hu/sztarok/20180613-jakupcsek-gabriella-hamarosan-az-atvn-fog-musort-vezetni.htmlJakupcsek Gabriellát 2015 óta nem láthatjuk képernyőn, de úgy tűnik, ez már nem sokáig lesz így. A műsorvezető megegyezett az ATV-vel.TV + Sztárok--Így él most Vízy András, a Szerencsekerék egykori műsorvezetőjehttp://www.life.hu/sztarok/20180613-igy-el-most-vizy-andras-a-szerencsekerek-egykori-musorvezetoje.htmlVízy Andrást éveken át láthatták képernyőn a nézők, hiszen ő vezette a nagysikerű Szerencsejáték című műsort. Hirtelen azonban eltűnt, és azóta sem tért vissza, de most elmondta, mivel is foglalkozik civilként. TV + SztárokOrigoHatalmas pénisze miatt ment tönkre Jonah Falcon karrierjehttp://www.life.hu/sztarok/20180613-hatalmas-penisze-miatt-ment-tonkre-jonah-falcon-karrierje.htmlÓriási pénisze miatt nem kap szerepeket Hollywoodban Jonah Falcon, pedig egy ideig úgy nézett ki, hogy pont ezt a testrésze lesz az, ami világszerte ismertté teszi.TV + Sztárok--Vasvári Vivien meglepő vallomást tett a melleirőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180612-vasvari-vivien-meglepo-vallomast-tett-a-melleirol.htmlA Feleségek luxuskivitelben szereplői egy talkshow-ban beszélték meg, milyen problémáik vannak egymással. Az adás után Vasvári Vivien egy képet is megosztott rajongóival, ám egyikük furcsállta a luxusfeleség melleit. TV + Sztárok--Álomházasságáról vallott Marton Adriennhttp://www.life.hu/sztarok/20180612-alomhazassagarol-vallott-marton-adrienn-edvin-marton.htmlMarton Adrienn és Edvin Marton igazi álompár: boldogan nevelik gyermekeiket és a karrierjüket is sikeresen egyengetik. Az egykori modell most elárulta, mi a titkuk. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.