Bárdosi Ildikót megpróbálták becsapni: nem hagyja magát

2018.06.20. 09:40

Bárdosi Sándor felesége egy egyedi, dioptriás napszemüveg miatt kerül összetűzésbe a gyártóval. 

Bárdosi Sándor felesége egy szemüvegeket gyártó céggel került összetűzésbe, ugyanis egy egyedi, dioptriás napszemüveget szeretett volna készíttetni magának. Az áru el is készült, de nem felelt meg Ildikó kívánalmainak, aki így nem akarta megvásárolni. A bonyodalmak természetesen ekkor kezdődtek.

Bárdosi Ildikó nem adja felForrás: Instagram/Bárdosi Ildikó

20 ezer forint előleget kellett kifizetnem a rendeléskor. Amikor visszamentem az üzletbe, és jeleztem a problémámat, közölték, hogy természetesen nem vagyok köteles megvenni. Mondtam nekik, hogy ennek igazán örülök, akkor szeretném visszakapni az előleget. Mire azt mondták, hogy az nem jár vissza. Ezért fordultam a barátaimhoz segítségért, kikértem a véleményüket, sőt azóta utána is olvastam a dolognak. Kiderült, hogy mivel ez nem foglaló, nem kaució, ezért visszajár. Egy fogyasztóvédelemben jártas ismerősöm is ezt mondta, szóval nem adom fel, és nem a húszezer forint, hanem az eljárás miatt. Egyébként esküszöm, tanítani kellene a fogyasztóvédelmet a gimnáziumokban, mert nagyon sokat lehet bukni az ilyen dolgokon csak azért, mert nem vagyunk tisztában a jogainkkal" - mondta a Ripostnak Bárdosi Ildikó. 

Bárdosi Ildikófogyasztóvédelemszemüvegelőleg