Nem tetszik a rajongóknak a Schumacher-kiállítás

Sabine Kehm Michael Schumacher kiállítás Köln
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pár hete megnyílt Michael Schumacher ereklyéiből összeállított kiállítás, a rajongók viszont csalódottak.

Kölnben nyílt meg az a kiállítás, amelyen Michael Schumacher ereklyéit nézhetik meg az érdeklődők. Annak ellenére, hogy a tárlat ingyenesen látogatható, a megnyitó óta eltelt hetekben csak nagyon kevesen keresték fel.

A rajongók, akik mégis elmentek, a szervezést kritizálják, mert mint mondják, olyan érzésük volt ott járva, mintha ez az egész nem egy szívből jövő gesztus lenne a család részéről. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a megnyitón Schumacher felesége és gyermekei sem voltak jelen. Pedig Sabine Kehm menedzser szerint a rokonok ezzel szeretnének köszönetet mondani a sportoló rajongóinak a támogatásért.


Az InTouch német magazin azt írja, ha látná, valószínűleg Schumachernek sem tetszene a kiállítás. A tárgyak mellett túl kevés információ található, rosszul vannak elhelyezve az ereklyék, ráadásul szerepel közöttük egy olyan overál is, amelyet Schumi soha nem viselt.

102 éves lett az Elfújta a szél sztárja, Olivia de Havillandhttp://www.life.hu/sztarok/20180703-102-eves-lett-az-elfujta-a-szel-sztarja-olivia-de-havilland.html102 éves lett az Elfújta a szél című film egyik főszereplője, a Melanie-t alakító Olivia de Havilland színésznő. TV + SztárokOrigoÍgy néz ki ma A klinika egykori sztárja, Gaby Dohmhttp://www.life.hu/sztarok/20180703-igy-nez-ki-ma-a-klinika-egykori-sztarja-gaby-dohm.htmlMa is csodásan néz ki a 80-as évek egyik legkedveltebb német-osztrák színésznője, A klinika sztárja, Gaby Dohm. TV + SztárokOrigoProstibotrányba keveredett UFO Zsoltihttp://www.life.hu/sztarok/20180703-prostibotranyba-keveredett-ufo-zsolti-birosag.htmlÉvekkel ezelőtt keveredett prostibotrányba UFO Zsolti. Az ügyben azóta sem született döntés. TV + SztárokOrigoSzabó Ádám elmondta a véleményét Tóth Andi közösségi médiás botrányairólhttp://www.life.hu/sztarok/20180703-szabo-adam-elmondta-a-valemenyet-toth-andi-kozossegi-medias-botranyairol.htmlBarcelonában nyaralt Szabó Ádám és Tóth Andi. Élvezték az együtt töltött időt, ám Szabó Ádám elmondta a véleményét énekes kedvese közösségi médiás botrányairól. TV + SztárokOrigoZacher Gábor szerint vissza kellene fogni Schobert Lara közösségi médiás szerepléséthttp://www.life.hu/sztarok/20180703-zacher-gabor-szerint-vissza-kellene-fogni-schobert-lara-kozossegi-medias-szerepleset.htmlKáros lehet a túlzott közösségi média használat Schobert Larára és a hozzá hasonló gyerekekre Zacher Gábor addiktológus szerint. Úgy látja, hogy Magyarország nem készült fel a közösségi médiától való függésre, ez egy új betegség, amit kezelni kell. TV + SztárokOrigoOdavannak a nők Hajdú Péter legfrissebb fotóiérthttp://www.life.hu/sztarok/20180703-odavannak-a-nok-hajdu-peter-legfrissebb-fotoiert-instagram.htmlHajdú Péter időről időre megoszt a nyaralásairól vagy a gyerekeiről fotókat a közösségi oldalon, és van, hogy szelfivel jelentkezik be. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.