Elképesztő összeget követel Pártos Csilla a volt férjétől, Pécsi Ildikó fiától

pereskedés vagyonmegosztás Pécsi Ildikó Pártos Csilla Szűcs Csaba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb tárgyaláson vett részt Pártos Csilla, csak most anyósa helyett a volt férjével, Szűcs Csabával nézett szembe. Folytatódik a vagyonmegosztási perük. Pártos elképesztő összegre tart igényt a Blikk szerint.

Pártos Csilla a vagyon felére tart igényt, ami nem kevesebb, mint 82 millió forint. Ezt pedig tulajdonképpen nem is volt férjétől követeli, hanem anyósától és apósától, ugyanis Szűcs a szétköltözésük után minden ingatlanját a szüleinek, Pécsi Ildikónak és Szűcs Lajosnak ajándékozta.

"Nem lehet valakit ötvenévesen, anyagilag teljesen lenullázva kitenni az utcára, úgy, hogy mindenét, a fél életét tette bele a házasságba, a közös életbe. Azt tartanám igazságosnak, ha kiderülne, hogy nekem mennyi pénzem, munkám, energiám és szeretetem volt ebben az egészben. Valamint fontos lenne az is, hogy a fiamat egészséges körülmények között, úgy, ahogy azt megérdemli, tudjam nevelni és segíteni, hiszen erről ő nem tehet" - mondta a Blikknek a tárgyalás után Pártos Csilla, aki azt is elmondta, hogy 20 éves fia ugyan tartja a kapcsolatot az apájával, de nagyon megviseli a pereskedés.

Pártos Csilla és Pécsi Ildikóék csatározása tovább folyik Fotó: MTI/Zih Zsolt

"El lehet képzelni, milyen állapotban van Csabi, évek óta azt látja, hogy a szülei között mindez megtörténhet. Ezt sokkal szebben kellett volna intézni. Rendben van, hogy Csaba új életet akart kezdeni, de – főleg egy közös gyermek mellett – nem lehet a régi életet egy tollvonással áthúzni. Az viszont elgondolkodtató, hogy a gyermekünk mellettem tart ki annak ellenére, hogy nekem semmim sincs, a másik oldalon viszont biztosított az anyagi jólét. Ez – azt gondolom – elég beszédes. Amellett, hogy évekig nem a bíróság által megítélt gyerektartási díjat kaptam, s semmilyen segítséget nem adnak a közös fiunk életének egyengetéséhez, nekem óriási nagy probléma a per ezen szakaszában, hogy el kellett költöznöm, így teljesen nulláról kellett új életet kezdenem. Nem elég, hogy az embert idegileg felőrli egy ilyen, a családja elleni per, de még anyagilag is nehezítve van" - nyilatkozta a lapnak Pécsi Ildikó egykori menye.

Bár hivatalosan az édesanyjához költözött Pártos Csilla, a gyakorlatban új párjánál, Dánielnél lakik, aki a bíróságon is képviseli.

Marcellinának rengeteg hódolója van, egyikük pornóvideót küldött nekihttp://www.life.hu/sztarok/20180703-marcellinanak-rengeteg-hodoloja-van-egyikuk-pornovideot-kuldott-neki.htmlA Nagy Duett című műsor óta még több rajongója lett Marcellinának. Elárulta, hogyan próbálnak közel kerülni hozzá a férfiak, és azt is, hogyan reagált, amikor egyikük pornót küldött neki. TV + SztárokOrigoSzorcsik Viki gyakran mutatja meg bomba alakjáthttp://www.life.hu/sztarok/20180703-szorcsik-viki-gyakran-mutatja-meg-bomba-alakjat.htmlCsodás alakja van Szorcsik Viki színésznőnek, ezt pedig gyakran meg is mutatja közösségi oldalán. Sportolás közben és falatnyi bikiniben is láthatjuk formás idomait. TV + SztárokOrigoMegvan a dunai bomba, ekkor emelik ki: nagy lezárások várhatóhttp://www.life.hu/sztarok/20180703-megvan-a-dunai-bomba-erzsebet-hidnal-ekkor-emelik-ki-nagy-lezarasok-varhato.htmlMégsem szerdán, hanem csütörtök reggel kezdik meg a Dunában, az Erzsébet-hídnál talált világháborús robbanótest azonosítását és kiemelését a tűzszerészek - tájékoztatta a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs tisztje az MTI-t. TV + Sztárok--Foci vb: David Beckham elképesztő fotót posztolthttp://www.life.hu/sztarok/20180703-david-beckham-elkepeszto-fotot-posztolt-harry-kanerol.htmlDavid Beckham, aki korábban szintén játszott Anglia színeiben világbajnokságon, nem mindennapi fotót tett közzé a 2018-as labdarúgó-világbajnokság kezdetén. Egy gyermekkori képet töltött fel Instagramjára a válogatott jelenlegi legnagyobb sztárjáról, Harry Kane-ről, de ez még nem minden. TV + Sztárok--Dögös, neccharisnyás képeken Kardffy Aisha, Kiskeró új szerelmehttp://www.life.hu/sztarok/20180703-dogos-neccharisnyas-kepeken-kardffy-aisha-kiskero-uj-szerelme.htmlKülönös fénykép készült Kardffy Aisháról, Kerényi Miklós Máté fiatal szeretőjéről. A felvételt a 19 éves színésznő Instagramján a Ripost szúrta ki, amely az Operettszínház egyik előadása után készült. TV + SztárokOrigoHárom hét múlva elárverezhetik a Neoton egykori énekesnőjének, Pál Évának házáthttp://www.life.hu/sztarok/20180703-harom-het-mulva-elarverezhetik-a-neoton-egykori-enekesnojenek-pal-evanak-hazat.htmlHárom hét múlva elárverezhetik a Neoton egykori tagjának, Pál Évának az otthonát. Az énekesnő most közösségi oldalán árulja a házat. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.