Pumped Gabo nem bulizott félmeztelenül az idei Soundon, másnak adta át a terepet

Balaton Sound buli félmeztelen Pumped Gabo gyúrás party sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szinte elképzelhetetlen, hogy Pumped Gabót ne félmeztelenül lássuk a Balaton Soundon, ám most ez megváltozott. El is árulta, hogy miért. 

A 2015-ös és az idei Balaton Soundról posztolt képeket Pumped Gabo. A kettő között jelentős különbség, hogy míg előbbin Gabo félmeztelenül bulizik, addig idén inget viselt.

A kidolgozott testéről híres srác ugyanis a Balaton Soundon szerzett magának ismertséget félmeztelen táncával. Közösségi oldalára feltölött posztjából pedig most az is kiderül, miért öltözött fel idén.

"Az ideni soundos félmeztelen képet most a Pokol-ikrek átvették. Azok a srácok, akik 3 éve, amikor engem átvert a szálláskiadó, és lelépett a pémzemmel, (második kép) ők befogadtak, együtt Soundoztunk, az akkori Sound elmúlt, a barátság megmaradt. Ők azt mondják, a gyúrásban én motiváltam őket, és most itt állnak és minden nő csak őket, és nem engem néznek! Irigységnek nincs helye, megérdemlik!" - írta az Instagram feltöltött bejegyzésében Pumped Gabo.

Azért azt is megjegyezte, hogy ő is nagyon jól néz ki, de "szerényen nyomja", mert otthon várja a barátnője.

Korda György és Balázs Klári minden órában megcsókolják egymásthttp://www.life.hu/sztarok/20180709-korda-gyorgy-es-balazs-klari-minden-oraban-megcsokoljak-egymast.htmlA mai napig ugyanúgy szereti egymást Korda György és Balázs Klári, mint kapcsolatuk legelején, most pedig arról is meséltek, hogy a csók még mindig szerves része a mindennapjaiknak. TV + Sztárok--Zac Efron új frizurára váltott: felismerhetetlen a színészhttp://www.life.hu/sztarok/20180709-zac-efron-uj-frizurara-valtott-felismerhetetlen-a-szinesz.htmlAnnyira megváltozott Zac Efron kinézete, hogy mindenki elmenne mellette az utcán: új hajra váltott a színész. TV + Sztárok--Kóbor János 75 évesen újra elveszi gyermeke anyját, Kóbor Deme Zsókáthttp://www.life.hu/sztarok/20180709-kobor-janos-75-evesen-ujra-elveszi-gyermeke-anyjat-kobor-deme-zsokat.htmlKóbor János és feleség, Zsóka éppen 10 éve házasok, ennek örömére pedig újra esküvő lesz, csak ezúttal templomi. TV + SztárokOrigoJustin Bieber eljegyezte barátnőjét, Hailey Baldwinthttp://www.life.hu/sztarok/20180709-justin-bieber-eljegyezte-baratnojet-hailey-baldwint.htmlGyakorlatilag felrobbantotta az internetet az a hír, miszerint Justin Bieber eljegyezte barátnőjét, Hailey Baldwint. Senki nem gondolta, hogy kapcsolatuk ilyen komoly. TV + Sztárok--Foci vb: Vilmos herceg üzent az angol válogatottnakhttp://www.life.hu/sztarok/20180709-vilmos-herceg-twitteren-uzent-az-angol-valogatottnak.htmlMint ismeretes, Vilmos herceg hatalmas focirajongó. Az immáron háromgyermekes apuka nem csak, hogy nézi a meccseket, de most a Twitteren üzent is országa válogatottjának. TV + Sztárok--Nia Vardalos, a Bazi nagy görög lagzi sztárja bejelentette válásáthttp://www.life.hu/sztarok/20180704-nia-vardalos-a-bazi-nagy-gorog-lagzi-sztarja-bejelentette-valasat.htmlA Bazi nagy görög lagzi sztárja, Nia Vardalos bejelentette, hogy 25 év házasság után elválik férjétől, Ian Gomeztől. Azt mondják, teljes köztük az egyetértés, és kérik magánéletük tiszteletben tartását. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.