Megtalálhatták VV Fanni feltételezett gyilkosának útitársát

gyilkosság Novozánszki Fanni B. László gyanúsított eltűnt útitárs VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Blikk kutatta fel azt a férfit, aki B. Lászlóval, a VV Fannni-ügy gyanúsítottjával utazott Budapesttől Siófokig, a csomagtartóban a lány holttestével.

Nyolc hónnapja már, hogy a rendőrök keresik Novozánszki Fanni holttestét, sajnos eredmény nélkül. A Blikk azonban most megtalálta azt a férfit, aki B. László útitársa volt a gyilkosság estéjén. A nyomozás érdekeiben a nevét nem közölhették, ettől függetlenül azonban nyilatkozott a lapnak.

"Egy közösségi oldalon hirdette meg a sofőr az utat, Budapestről ment Siófokra. A XIII. kerületben, az egyik bevásárlóközpontnál szálltam be az autójába. Csak egy hátizsák volt nálam, az végig a lábamnál volt az ülésnél. A sofőr fel sem ajánlotta, hogy tegyük be a csomagtartóba. Bár régen volt már ez, de teljesen normálisnak tűnt a fiatalember, jót beszélgettünk végig az úton, mindenféle témát érintettünk" - mesélte a férfi, akinek fogalma sem volt arról, hogy mibe csöppent. "Amikor felhívtak a rendőrök, csak pislogtam a meglepetéstől. Kihallgattak, én pedig elmondtam, amit tudok, de sok mindennel nem tudtam segíteni. Utólag nagyon fura belegondolni, hogy ott lehetett egy lány holtteste a kocsiban. Ha tudtam volna, természetesen nem szállok be, és nyilván tettem volna valamit. Nem akarom elhinni, hogy ez valóban megtörténhetett. Mi lett volna, ha több táskám, holmim is van, és a csomagtartóra is szükség van?"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.