Ezekkel töltik szabadidejüket a Forma-1-es pilóták

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek -
Fernando Alonso pilóta Forma-1 Lewis Hamilton szabadidő Kimi Räikkönen
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rengeteget edzenek a Forma-1-es pilóták, de ha éppen nem autóban ülnek, akkor is el tudják foglalni magukat: ezzel töltik a szabadidejüket. 

A Forma-1-es pilóták idejük nagy részében száguldanak, de a szabad perceiket sem töltik el hasztalanul. A legtöbben akkor is valamilyen sportot űznek, Lewis Hamilton azonban kifejezetten szeret zenélni akkor, ha éppen nem vezet.

Lewis Hamilton szeret énekelni Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Jól zongorázik és gitározik, valamint hallhattuk már énekelni is. „Énekes vagyok, és imádom az R'n'B-hangzást egy kis hiphoppal keverve The Weeknd vagy Drake mintájára" – árulta el korábban.

Vele szemben Fernando Alonso inkább a fizikai megerőltetést kedveli, ő ugyanis inkább teker a szabadidejében – írja a Bors.

Fernando Alonso "Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Gero Breloer "

Kimi Raikkönen pedig nem meglepő módon a téli sportokat űzi szívesen, jégkorongozik vagy jégszánra ül, de el tud szakadni a hidegtől egy kis rali, és persze a kisfia rá tudja venni a focizásra is.

Kimi Räikkönen Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Frankhoermann/Sven Simon

Nico Hülkenberget pedig inkább a labdajátékok vonzzák, azok közül is a teniszt részesíti előnyben. 10 éve kezdett el hobbiszinten játszani, azóta imádja.

Nico Hülkenberg Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Így néznek ki ma a Polgár lányok: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180729-igy-neznek-ki-ma-a-polgar-lanyok-foto.htmlA Polgár lányok világszerte ismertek voltak, de nagyon sokan még ma is pontosan tudják, hogy kik ők, főként a sakkvilágban. Ugyan mindegyikük visszavonult már, eredményeik máig legendásak. Így néznek ki ma. TV + SztárokOrigoMichael Schumacher fia megszerezte első győzelmét a Formula-3-banhttp://www.life.hu/sztarok/20180729-michael-schumacher-fia-megszerezte-elso-gyozelmet-a-formula3ban.htmlAnnyi év után végre felállhatott a dobogó legfelső fokára Michael Schumacher fia a Formula-3-ban. Nagyon örül az eredménynek. TV + Sztárok--A Call of Duty miatt dobta barátja a mexikói időjóst Yanet Garcíáthttp://www.life.hu/sztarok/20180729-a-call-of-duty-miatt-dobta-baratja-a-mexikoi-idojost-yanet-garciat-akit-a-maximnak-fotoztak.htmlÖsszesen hat millió hűséges csodálója van Yanet Garcíának, a szexi időjósnak, akit állítólag azért dobott barátja, hogy jobban tudjon fókuszálni a Call of Dutyra, és előrébb tudjon lépni karrierjében. TV + Sztárok--Katona Renáta Mazsi felvette Berki Krisztián nevét az Instagramonhttp://www.life.hu/sztarok/20180729-katona-renata-mazsi-felvette-berki-krisztian-nevetaz-instagramon.htmlA Ripost kiszúrta, hogy Berki Krisztián szerelme, Katona Renáta megváltoztatta Instagram nevét @mazsirenata-ról @berkimazsira. Ez vajon azt jelenti amire gondolunk? TV + SztárokOrigoFel akarták gyújtani Hajdú Péter étterméthttp://www.life.hu/sztarok/20180728-fel-akartak-gyujtani-hajdu-peter-ettermet.htmlLángok csaptak fel a törökbálinti Like Bisztróban - írja az Index. Az épületben szerencsére nem esett kár. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoIttas vezetésért vették el Verrasztó Dávid jogosítványáthttp://www.life.hu/sztarok/20180728-ittas-vezetesert-vettek-el-verraszto-david-jogositvanyat.htmlAz ötszörös Európa-bajnok Verrasztó Dávidot ittas vezetésen kapták a rendőrök. Szponzori kocsiját is elbukta. TV + SztárokFotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.